Orbán Viktor hozzáállása a lóháton bevonuló Horthy szimbolikáját idézi, a volt szocialista országok pedig lustaságból sírják vissza a szocializmust, írja John Feffer. A Huffington Post rendszeres szerzője rövid elemzést és egy Charles Gatival készített interjút közölt a lap blogján
Kb. ennyi ellenérved volt szadeszes fénykorodban is, azóta meg jelentősen leépültél szellemileg és erkölcsileg is. Úgy látom ez vmi szadeszes jellemvonás.. van a mondás, ugye, hogy az okos más kárán tanul, a hülye meg a sajátján sem... :P
Hack Péter tehát úgy követeli az NKE rektorának lemondását, hogy utána rezzenéstelen arccal hozzáteszi:
tulajdonképpen nem is tudja, hogy mi történt a konkrét ügyben.
Hack érvelését valóban tanítani kellene: azzal nyit, hogy elárulja, fogalma sincs, hogy miről beszél, de úgy „nem szabad” vitatkozni, ahogy Czopf Áron teszi.
Amikor kizuhantatok a parlamentből meg csak néztetek ki a hülye fejetekből és azóta sem értitek miért... persze mindenki más a hibás... :P
Alkotmányjogi panasszal fordult a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az Alkotmánybírósághoz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése miatt, amelyben az NVB kimondta, hogy a közmédia törvényt sértett, amikor a Fidesz politikai reklámjának minősülő médiatartalmat tett közzé a Híradóban – áll az Alkotmánybíróság honlapján.
A közmédia azért fordult az Ab-hez, mert úgy érezték, hogy a Kúria által is helybenhagyott NVB-döntés sérti a Alaptörvény IX. cikk (1)-(2) bekezdésében foglalt, a véleménynyilvánítás szabadságához és a sajtószabadsághoz fűződő jogaikat.
De, tudnak, hiába hazudozol itt. Most épp mit szeretnél letagadni pixy? Pl. az lmbtq-inkluzív oktatást (nagyon jól tudjuk mit jelent ez balhibbantéknál)? :P
A 24.hu azt írja, lapuk ügyében a Fővárosi Törvényszéken született ítélet lényege, hogy az a közügyek és a kormány gazdaságpolitikájának megvitatása körébe sorolta a szóban forgó nyilatkozat közlését, amit ráadásul a 24.hu csak idézett, nem kommentált. A kormányfőnek a nem jogerős ítélet alapján meg kell fizetnie 205 740 forint perköltséget és 36 ezer forint bírósági illetéket.
Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója és Ómolnár Miklós, a Mediaworks bulvár- és magazinüzletágának igazgatója is a Karmelitában járt május 9-én, Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásának második napján
Sorra veszíti el a SPAR-ügyben indított sajtópereit Orbán Viktor, a 444.hu ellen indított eljárástól pedig a péntekre kitűzött tárgyalás előtt egy nappal el is állt, írja a Media1.
Az ügyben illetékes bírónő péntek reggel a bírósági tárgyalóteremben ismertette, hogy a Fővárosi Törvényszék megszünteti az eljárást, ugyanis Orbán csütörtökön közölte, hogy eláll a keresetétől. A per megszüntetéséhez a 444 csak úgy járult hozzá, ha Orbán kifizeti a jogi eljárással összefüggésben eddig felmerült költségét, hiszen nekik már el kellett készíteniük a jogi ellenkeresetet.
Mit nem értesz kétszínű? A rajzokat, vagy a betűvel írt szöveget, hogy tetteted itt a hülyét. Letartóztatták az feleségét is. Még nem súgták meg a libernyák-komcsi elvtársaid, hogy miért?
Semmi gond akkor itt a szócsövetek: A zavart tanokat valló író 2015-ben a cigányokról írt könyvében is osztotta a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt szélsőjobbnak tartott nézeteit. A párt ellenzi a bevándorlást és támadja a cigányságot, viszont tiszteli a Hitler által fenntartott szlovák fasiszta bábállam egykori vezetőjét, Jozef Tisót. A gond csak az hogy az idolotok még nem ért rá ezt elolvasni, mert épp a Sporttal a kezében lapít a 60pusztai kétszintes atombunkerben...
Mindezt órákkal azután, hogy a hazai sajtó nagy része megírta, az egész baloldalizás egy félrefordítás eredménye a magyar, és az angolszász sajtóban egyaránt: az eredeti szlovák szövegekben szereplő „levický” (lévai, Lévavárosába való) jelzőt fordítja úgy a legtöbb automata fordítóprogram, hogy baloldali „ľavicový”.
Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója derített ki, e szerint Cintula korábban együttműködött Slovenskí branci (SB) nevű oroszpárti, szélsőséges félkatonai szervezettel.
Ha ma beírod valahová, hogy eleged van a migrációból vagy az LMBTQ-ból, kitiltanak, de vannak már »demokratikus« országok, ahol a rendőr is kimegy érted.
Mert a »közösségi alapelvek«, ugye.
Ha emberek kívánatos meggyilkolásáról írogatsz, hirtelen megszűnnek a közösségi alapelvek.
Érdemes megnézni, micsoda pokol szabadult el az X-en vagy a 444 kommentszekciójában.