Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A villamosok lecserélése fokozatosan történt, ha már új járt a Körúton, a külvárosokban még egy darabig dolgozott a régi. Elismerem, az új villamosok, szépek és praktikusak, aki pedig a régi hangulatát szeretné feltalálni, akkor ellátogat ide. Bár néha retro villamos is jár, például a 2 vonalán, na az igazán érdekes! Egyszer kifogtam, amikor megállt, bámuló emberek meredtek rá, majd előkapták a mobiljukat.
Erre mondta a dramaturg hölgy nagy sóhajjal, hogy élő szerző művét bemutatni annyiból macerásabb, mert általában anyatigrisként védik minden mondatukat, amit a dramaturg, náluk jobban ismerve egyrészt a színpad követelményeit: tempó, időtartam, szükség szerint a cselekmény feszesebbre húzása, másrészt a színész számára jobban mondható mondatok, belenyúlva az anyagba, változtatásokként javasol.
Azt hozzátette, Spiróval már dolgozott, vele azért könnyebb.
Ezek jó kiadós és igen tartalmas sétáitok voltak! Sok érdekeset láttatok - Te ezúttal is nagyon alaposan és plasztikusan számolsz be róluk!
Köszönet érte!
Gyerekkoromban, de még utána is jó ideig ezek a villamosok, a hosszában futó, sárga-fekete csíkos padokkal, teljesen természetesek voltak a számunkra. A felhúzható, rácsos biztonsági védőeszközök úgyszintén.
Hányszor szólt rá a kalauz az utasokra, húzzák fel, mert ha kanyarodik vagy fékez a villamos, könnyen kieshetnek. Aztán vagy hallgattak a figyelmeztetésre, vagy nem, mert úgy könnyebb volt gyorsan lepattanni a peronról a megállóban.
Nem is emlékszem pontosan, mikortól váltották fel ezeket fokozatosan mind modernebbek.
Hatalmas változáson mentek át azóta a szerelvények, szerencsére - teszem hozzá, mert én 4. éve, a műtétem óta csak az alacsony padlós járművekre tudok felszállni.
De még előtte is elég nagy nehézséget jelentett a HÉV-re feljutnom - erre ma már pláne zéró esélyem lenne.
Úgyhogy már csak kellemes emlékeket őrzök a hajdan többszöri szentendrei kirándulásaimról. A Kovács Margit múzeum az egyik nagy kedvencem, oda még a külföldi barátaimat is elvittem. De szabadtéri előadáson is voltam hajdan - akkor még az se volt gond, mikor lesz vége, mert a Trabantommal simán hazaértünk éjjel is. Erre szoktam mondani, ha a magyar nyelvben is lenne befejezett múlt idő, akkor ezeket az emlékeimet azzal kéne ragoznom...
Feltételezem, az Imposztor Spiró György munkája. Ami a Rémségek Kicsi Boltját illeti, érdekes, hogy egy időben milyen népszerű téma volt a húsevő virág. Készölt erről egy remek cseh film, nálunk Nick Carter, a szuperdetektív címmel játszottak, az eredeti címe valami olyasmi volt, hogy Adél ma még nem evett. Aztán van egy kb. a harmincas évekből származó, nem túl színvonalas kalandregény, aminek valami olyasmi volt a címe, hogy az Emberevő fák szigete. Biztos jónéhány ilyen van, csak nem jut eszembe, ami talán nem is baj.
A kedd-szerdai napot roppant kellemes elfoglaltsággal töltöttük: sétáltunk. A többesszám alatt Kati barátnőm és én értendő.
Kedden Szentendre volt soron, elsőnek az ottani Közlekedési Múzeum, itt főleg a régebbi villamosok láthatók, és érdemes is megnézni őket. Múlt év őszén már jártam ott, akkor be is számoltam róla, most is megteszem, de igyekszem minél kevésbé ismételni magam. Szerencsére a múzeum könnyen megközelíthető helyen van, a HÉV-állomástól pár perc séta, méghozzá kellemes, árnyékos fasoron át vezető séta. Belépve megállapítottuk, hogy a kiállításnak van egy fedett és egy szabadtéri része. Egyikük-másikuk villamos mindkettőnknek személyes ismerősünk volt. Nem mindegyikre, de elég sokra fel is lehetett menni, meg is tettük.
Kapaszkodtam a kapaszkodókon, leültem a barna-sárga csíkos, fából készült padokra, amiket könnyű volt tisztán tartani, és fel-le eresztettem a villamos rácsos ajtaját, mindezt igyekeztem diszkrét mosollyal tenni. Sok érdekes látnivaló volt még, például olyan HÉV- szerelvény, amit teherszállításra használtak. Volt olyan szerelvény is, amin vizet, egy másikon meg gázolajat szállítottak, volt síncsiszoló, no meg olyan is, amivel a havat takarították el a vágányokról. Mindezek síneken álltak, és minden oldalról körül lehetett járni őket. Kinn az udvaron is akadt nézegetnivaló, meg is tettük. A műszaki szerelvények érezhetően nem a kényelmet, mármint nem a vezető kényelmét szolgálták, mert csak akkorka lépcsőfokokon (inkább kapaszkodókon) lehetett rájuk feljutni, de a lényeg az, hogy feljutottak! Volt olyan aprócska mozdony is, ami egybe volt építve a szeneskocsival, no, ez nem az én időmből való, de annál érdekesebb! Aztán visszatértünk abba a szobába, ahol fényképeket, dokumentumokat, gépalkatrészeket lehetett látni. Nagyon meglepődtem, mert valami olyasmi szobrot láttam, ami – legalábbis szerintem – erősen steampunk stílusban készült, és nagyon tetszett!
Ezek után távoztunk, irány Szentendre, minden határozott cél nélkül, csak mentünk, amerre jólesett. Itt mindig akad nézegetnivaló, és érdemes rászánni az időt, ezt meg is tettük. Találtunk néhány keskeny utcácskáét, csak azért nem hívom sikátornak, mert ennek a szónak nem jó a hangulata. Egyik-másik olyan szűk volt, hogy a két könyökömmel elértem a falat, ami nagy könnyebbséget jelenthet annak, aki kissé tántorog.
Mindehhez csodás időt fogtunk ki, öröm ilyen körülmények között kirándulni!
Másnapra is ilyesmit terveztünk, csak éppen a Margitszigeten. Ide némi útmegszakítással jutottunk el, mert a Szabadság téren kezdtünk, megtekintettük a szobrokat, illetve főleg az AndrássyGyula azobrát. Frissen szerzett ismereteim birtokában újranéztem, és felfigyeltem a szobor oldalán lévő ábrázolásra. Feltűnt, hogy a békeszerződés aláírásnál csak Andrássy hordott kardot, elég kényelmetlen lehetett. Az is, hogy két képviselő fezt hordott, ők alighanem bosnyákok voltak. A testbeszédük kifejező volt, egyikük összefonta a karját, mintegy elzárkózva, a másikuk pedig a földet bámulta. Utána irány a Margitsziget, elbuszoztunk az egyik végére, és visszasétáltunk a másikig.
Elhaladtunk a Palatinus strand előtt, ott állt egy női aktszobor. Nemrégiben értesültem a történetéről, elég érdekes. Egykoron fura mód egy férfitársával együtt a Trianon utáni Magyarországot jelképezte. Hogy a férfi hová tűnt, nem tudni, de a nőt átkeresztelték Napfürdőzővé, és azóta itt áll. Elismerem, ez legalább stílusos volt, Útbaejtettük az egykori Zenélő kutat (ráférne egy kis felújítás), majd a Japánkertet. Örömünkre ez utóbbiban két tavacskát is láthattunk, az egyiknél kis vízesés is volt, a másikon viszont éppen virágzott a tavirózsa. A levelei árnyékában egy teknős pihengetett, éspedig alighanem sárgafülű ékszerteknős, elég méretes példány. Volt néhány koi ponty is, no meg kishalak, alig akkorák, mint egy fogpiszkáló.
Következett a Rózsakert, no, azon aztán bőven akadt gyönyörködnivaló! Sokféle-fajta rózsa, a futórózsától a parkrózsáig, és a legtöbbjük éppen virágzott! Sajnos, őszinte bánatomra a legtöbbnek nem, vagy nem nagyon volt illata. A futórózsák pergola mellé voltak ültetve, már kezdik szépen benőni. A legtöbb látogató a zenélő szökőkút környékén ült-állt. Jókor érkeztünk, éppen akkor kezdődött a zene. éspedig a Vuk főcímdalával. Még jó néhány ilyen, félig-meddig gyerekdal következett, csodálatos volt a szökőkút vizsugarainak táncát figyelni! Nem sokan hagyták ott a helyet, amíg tartott.
Mi is megvártuk, amíg végetér, aztán indulás a villamoshoz, a nap kellemes része befejeződött, irány hazafelé, de egy szép nap emlékével.
Mikor az előző évtizedben egy balettpremierre Pécsre utaztam, az előcsarnokban nem csak lefotóztam, de szeretettel a kezemmel egy puszit is nyomtam Eck Imre emléktáblájára. A jegyszedő kislány csodálkozó pillantására csak annyit mondtam, hogy sajnos életben már nem tehetem ezt vele. :-((
Csak egy példa a tegnapi beszélgetésből: a meghívott dramaturg elmondta, hogy a következő szezonban az Imposztor és a Rémségek kicsiny boltja bemutatói lesznek az ő munkái.
Utóbbi kapcsán nem csak az ügyben folytatott visszamenőleg több évszázadra kutatást, honnan eredt a szerző témaötlete, de a húsevő növények biológiai sajátosságainak is utánaolvasott.
Mint mondta, érdekes is izgalmas dolgokat talált - a darabra gyakorolt hatásukkal majd a nézők az előadás kapcsán fognak találkozni...
Ami engem illet, 7 évesen vittek el először a szüleim egy János vitéz előadásra - annyira elvarázsolt, hogy a színház egy életre rabul ejtett. Nem csak a végeredmény érdekel, hanem az előadás, 1-1 alakítás megszületésének folyamata is. Számomra az a csoda létrejöttét jelenti.
Nagyon tudom tisztelni azokat a művészeket, akiknek 1-1 nagyszerű színházi élményt köszönhetek.
Aztán 8 évesen az Operába a Diótörőre vittek el, az pedig a balettet szerettette meg velem. Később már a modern irányzatait az Eck Imre által létrehozott Pécsi Balett legendás társulata által ismertem meg. Abból is tartós szerelem lett: pl. a Pécsi Nyári Színház előadásaihoz időzítettem az éves szabadságom kivételét, hogy ott lehessek. Aztán összeismerkedve és -barátkozva velük, Eck Imre megengedte, hogy fotózzam is az előadásaikat. Nagyszerű emlékeket őrzök róluk.
Az itt és most örök izgalmas élménye minden előadás.
Ez a lementünk úgy értendő, hogy egyébként a többi programunk a színház IV. emeleti Házi színpadán zajlik: nagy kört alkotva a nézők székeit a színpadként szolgáló területre lerakjuk, és ott ülünk, mindenki mindenkit látva és hallva (már aki nem csak az orra alatt motyog...).
Ma délelőtt volt a Vígkorúak klubja második - egyben ebben a szezonban a záró - programja, amelynek keretében Illyés Ákos, a színház főmérnöke, A Vígszínház 125 éves épületének története című könyv szerzője, valamint Hársing Hilda, a Vígszínház egyik dramaturgja beszélt nem csak a jelenlegi feladatairól, hanem kérdéseink alapján arról is, mikor és hogyan került a Vígszínházhoz.
Hildát arról is faggattuk, melyek voltak eddig a kedvenc munkái, vannak-e "asztalfiókban" olyan, általa előkészített színdarabok, amelyeknek a bemutatását fel szokta ajánlani akár a színháznak vagy 1-1 rendezőnek. Ahogy elmondta, rengeteg mindent: darabokat, könyveket, hozzájuk előtanulmányokat, kutatásokat olvas el ahhoz, hogy a rendezőnek vagy akár a szerepek megformálóinak is mindenféle információval segíthessen 1-1 előadás próbái folyamán.
Az ő dolga a színházi promóciók, reklámok kiötlése, megírása - ez a kevésbé kedves része a munkájának.
Kérdésemre azt is elmesélte, mikor jelentkezett a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, miből kellett felvételiznie. Az első rostán mindenféle általános műveltségi: irodalmi, zenei, képzőművészeti témájú kérdéseket kaptak, majd a következő fordulókon már pl. egy újsághír eseményét párbeszéddé alakítani, egy filmet elemezni stb. Aztán a 4 év alatt ezeket a képességeket és a hozzá szükséges tudást fejlesztették bennük tovább.
Illyés Ákossal lementünk a színház nézőterére, onnan beszélt az előttünk lévő nyitott színpad technikai adottságairól, lehetőségeiről, ill. a futó előadásokban használt eszközökről - mint pl. a Diktátorban ifj. Vidnyánszky Attila reptetéséről -, az elektronika használatáról, a munkavédelmi előírásokról stb., stb. Elmondta, hogy a mozgatható hidak, súlyos díszletelemek milyen módon vannak kiegyensúlyozva, hogy a helyükre juttatva ott fixen álljanak, nyugodtan lehessen mozogni rajtuk. Szellemesen megjegyezte, hogy szerinte a politika innen vette át a "fékek és ellensúlyok" nagyon szükséges, felettébb kívánatos meglétének hangsúlyozását!
Nagyjából a hallottak egytizedét írtam le, nem akartam túl hosszú lenni. Viszont még egy érdekességet megemlítek. A Kossuth teret az egyik turista drónról fotózta le, és kiderült, hogy a virágágyásokat a kertmérnök csodás, szimmetrikus alakzatban ültette ki. Érdekes lenne megnézni!
Csakhogy kiderült, nagyon nem volt ínyére, hogy Kulka Jánost választották, ezért nem hívta fel őt!
Nem êrdekli, a funkciója mire kötelezné - ezért volt olyan arrogáns az RTL riporterével is. Szerinte bármit megengedhet magának a kurzus kegyeltjeként.
Tanulságos volt a színhâzban történt balesettel kapcsolatos viselkedése is. A 2 szereplő inkább elszerződik ősztől a Nemzetiből - gyanítom, nem az ő ötletük volt...
A szombati nap jelentős részét a budapesti Szabadság tér és a mellette lévő Kossuth tér bejárásával és a történetének megismerésével töltöttem, sokat megtudtam a tér történetéből, egy részét megpróbálom továbbadni. A túravezetőnk egyúttal történész is volt, sokat foglalkozott Budapest, pontosabban Buda és Pest történetével, ebből egy keveset továbbadott nekünk.
Ezt a teret II. Józsefnek köszönhetjük, mert ő kezdte bevezetni a várostervezést. Ez a szép nagy, homokos, Duna menti terület alkalmasnak tűnt a kaszárnyaépítésre. Meg is tették, méghozzá pár ezer ember és 300 ló számára. Megnéztük az alaprajzot, az épületet Hild János tervezte, és az egyszerűség kedvéért oda is költözött. Ott nőtt fel több gyereke, például Hild József is.
A máig tartó rossz hírét az 1849-es évnek köszönhető, az egyik sarokbástyában raboskodott például Teleki Blanka, Madách Imre, no meg Batthyány Lajos is. Akkoriban, aki adott magára, az legalább két évet ült. A terület már az 1830-as években kezdett kiépülni, de a homokos terület sokat bosszantotta az ott élőket, mert a legkisebb szél is felkavarta, szemébe-szájába ment mindenkinek. Nem túl meglepő módon Széchenyi István találta ki a megoldást: fákat kell ültetni! Ezt kivételesen nem maga intézte, hanem a feleségét küldte el. Már csak ezért is megérdemelte a tér sarkán álló mellszobrot . Igaz, egy bank előtt áll, de végül is Széchenyi írta a Hitel című könyvet.
A következő épület az egykori lánynevelő intézet volt, amit Teleki Blanka vezetett. Ez az épület szerencsére ma is áll. és elfogult véleményem szerint a tér legszebb háza. A többszöri átalakítás dacára még mindig letisztultan egyszerű, ami a szomszédairól nem mindig mondható el. Falán emléktábla hirdeti a történetét, és felsorolja az egykori tanárok nevét is, többek között Leövey Kláráét is, No meg Vasvári Pálét,
A március 15-i események után az intézet bezárt, Blanka grófnő visszavonult a birtokára, ott viszont szökevényeket rejtegetett, mi több, még Kossuth-bankókat is! Fogságba került, a sors fintoraként az egykori intézetétől kőhajításnyira.
A következő megálló komolyan meglepett, ugyanis egy kör alakú, rácsos szellőzőnyílást láttunk, ami egy atombunker szellőzőnyílása és vészkijárata. Alagutak vezetnek oda a Parlament alól, és tovább a metróig. Aztán lehetőség volt eljutni a Keleti pályaudvar közelébe, ahol befűtött mozdony várta a vezetőséget, onnan utazhattak Moszkvába. Az egykori vélemények szerint ez nem volt irracionális terv. Nem vagyok szakértő, de erősen kétlem, hogy megfelelt volna egy atomcsapás utáni túlélésre. Talán egy komolyabb járvány idején igen, de nem szeretném kipróbálni! Még mindig fő-fő titok, nem látogatható, holott gondolom, sokakat érdekelne, például engem is.
Nos, a folytatásban kiderült, hogy a tér a kiegyezés után épült-szépült, divatos lett, és az ottani telkek értékesek lettek. Kilenc ilyen volt, hetet elárvereztek, kettőt az állam megtartott magának. Ezek egyike a Tőzsdepalota, a (jóval) későbbi tévészékház. Az épületet megnézve, rögtön az a véleményem alakult ki, hogy a „van itt pénz dögivel” érzést sugallja, legalábbis nekem. Érdekes volt megtudni, hogy a déli szárny azért volt az árutőzsde, mert a bemutatott gabonamintákat természetes fénynél ajánlatos megvizsgálni. Az értéktőzsdén ez kevésbé volt fontos. persze voltak irodahelységek, kávéházak, hely az adminisztrációnak, de az épület előtt is volt néhány kávéház, az arra sétálók igaz örömére. Továbblépve a Magyar Nemzeti Bank épülete, ezt nem néztük meg közelről, az egykori Osztrák-Magyar Bank jogutódja. Következett az Amerikai Nagykövetség épülete, pontosabban három egymás melletti épület, ami az övék, az első régóta, a másik kettőt cserébe, illetve kárpótlásul kapta. Körül van kerítve, és tilos a fényképezés. Egyébként az épületek szépek, a középső erkélyei pedig Zsolnay-kerámiával van burkolva.
Aztán következett egy újabb ház, aminek a timpanonos felső részén Kossuth szobra áll. Ebben az az érdekesség, hogy 1908-ig tilos volt Kossuthnak köztéren szobrot állítani. A ház tulajdonosa és építtetője viszont hazafi volt, és azt mondta, hogy neki holmi labancok ne mondják meg, mit tesz a házára! Ez nem köztér, ez magánépület, és kész! Mivel jogilag teljesen igaza volt, a szobor maradt. Egyébként Petőfi áll a kormányzó mellett (ki nem állhatták egymást). no meg Eötvös József is felismerhető, már amennyire a lomboktól látható.
Nos, ennyi lett volna a Szabadság tér, irány a vele csaknem összenőtt Kossuth tér.
Kezdtünk egy emlékművel, ami a Nagy Imre szobor helyére került. Ezen egy férfiakt fojtogat egy sárkányt, aki minden mélyebb meggyőződés nélkül igyekszik körülölelni az ellenfelét. Némi fejcsóválással állapítottam meg, hogy Szent György annak idején sokkal jobban volt felszerelve, páncél, lándzsa, ló, hősünk mindezt nélkülözi. Kicsit arrébb kerestünk és találtunk is egy árnyékos helyet, ahol megismerkedtünk a Parlament történetével. Amit nem árt tudni: itt egykoron szemétlerakó hely volt. Viszont a város terjeszkedett, erre sok építész rájött. Továbbá Bécsben felépült egy új parlament, nehogy már alulmaradjunk! Pályázatot írtak ki, mint ismeretes, Steindl Imre nyerte meg, a tervét alighanem az angliai épület ihlette.
A szobrok között elsőnek Andrássy Gyuláét néztük meg, a háború utánig itt állt, aztán ledöntötték, és a bronzot felhasználták a Sztálin-szoborhoz. Az első szobrot Zala György készítette. Egy pletyka szerint nem nagyon értett a ló ábrázolásához, ezért egy cirkuszi lovast, no meg a lovát kérte fel modellnek. Andrássy Gyula, a „szép akasztott” a szabadságharc után elbujdosott, csak a névtábláját szögezték az akasztófára. Roppant népszerű volt párizsi körökben, szellemes is volt. nem csak jóképű. Erre jellemző, hogy amikor kinevezték miniszterelnökké, Ferencz József kezet fogott vele, és így szólt:
Kedves Andrássy, nagyon örülünk, hogy annak idején nem akasztattuk fel!
Felség, ennél jobban csak én örülök ennek!
A szobor egyik oldalán az a békeszerződés aláírása látható, amit Andrássy harcolt ki. Büszke volt rá, bár csak valamivel később derült ki, hogy a boszniai okkupáció mennyire volt jó ötlet! A másik oldalon pedig Ferenc József koronázása látható, ezen Andrássy és a hercegprímás együtt helyezi a koronát a király fejére. A háttérben a bájos felség, mármint Erzsébet.
Egy kis érdekesség: amikor a szobor újraöntését tervezték, valaki felajánlott pár darab bronzot az egykori Sztálin-szoborból. Ez aztán az újjászületés!
Következett a Kossuth-szoborcsoport. Én még emlékszem az egykorira, azt szétszerelték, és három különféle helyen található. Kis magyar abszurd. A régi-új szobor a harmincas években készült, és annak idején komoly kritikával illették, nem is alaptalanul! Például azért, mert minden szereplő a cipője orrát nézegeti, a személyek között nincs kapcsolat, és szerintem minden, vagy majdnem minden szereplő mintha hálóköntösben lenne.
Még egy, az utolsó szobor, ezúttal Tisza Istváné. Maradjunk abban, hogy van, és kész! A séta két és fél óráig tartott, egy percig sem untam, csak kissé elfáradtam a végére, de ez bőven megérte!
Hú, Attila mennyire el van szállva saját magától! Az, hogy nem volt ideje felhívni Kulka Jánost, nagyon gyatra kifogás! Végül is, ha az összes udvariassági kört lefutja, akkor is ez 7-8 perc.
Érdekes, hogy az utóbbi 20 évben mennyire sok lett az olyan színpadi előadás, amit filmekből írtak át. Biztos van valami oka. Öt évvel ezelőtt a Katona József színházban egy előadás keretében próbálták elmagyarázni, nem nagyon győztek meg. Viszont kissé reménykedem, hogy hátha az egyik kedvenc filmemet, a Nőstényördögöt is átírják!
Aztán még este megnéztem a box által felvett Fókuszt, amelynek az egyik riportjában az általam joggal zseniálisnak tartott fiatal művész szülőapjának a viselkedése + a nyilatkozata felkergette az égbe a vérnyomásomat! :-((
Nem mindig sikerül biztos kézzel kiválasztanom, mit meg szeretnék nézni.
A tegnapi nem az én estém volt.
Kezdődött már azzal, hogy szerencsére szokásom szerint bőven időben a megállóban voltam, de 24 percig nem jött busz, így csak erős kerülővel, majd erőltetett menetben ügetéssel értem 18:58-ra a Pesti Színházba.
Épp csak kipihegtem magam, a helyemre lerogyva. Elkezdődött a darab, amire a szereplőlista alapján esett a választásom – csakhogy a jó színészek is kénytelenek egy szerintem harmatgyenge (hogy szalonképes jelzőt használjak) darabot eljátszani, ha a színház vezetői ezt osztják rájuk! ☹
A sajtóban kritikát előre nem szoktam elolvasni - most viszont majd megteszem.
Valami izraeli szerző bemutatja - ha jóindulatú akarok lenni, görbe tükörnek szánva, de legalábbis az előadás által abszolút élethűre sikerülve - az ottani, ezek szerint elég tipikus emberi mentalitásokat.
Az idejét nem tudom, mikor tettem ilyet színházi előadással, de a szünetben eljöttem – 1 felvonás bőven sok volt ebből nekem.
Ugyan láthattam a szerepe szerint igencsak roskadtan Nagy-Kálózy Esztert, + Wunderlich Józsefet és Brasch Bencét a tegnapi, forró sikerű este után most ebben, meg sokan másokat, de már az se érdekel, ők kik voltak. Én a nevezettek miatt adtam ki 4.480.- Ft-ot a jegyre!
Ahogy láttam, Wunderlich József kifejezetten szenvedett ebben a szerepében, annyira nem volt mit kezdenie vele. :-(
Nem volt álmatlan éjszakám amiatt, mi történhetett a figurákkal a 2. részben...
Így viszont legalább aránylag normál időben hazaértem.
Nem tudom, láttad, láttátok-e már ifj. Vidnyánszky Attilát színpadon.
Tegnap néztem meg vele a címszerepben "A diktátor"-t a Vígszínházban.
Már régebben is szájtátva néztem más előadásokban is az egészen fantasztikus mozgáskultúráját, ami a kiváló szerepformálásához társul.
Nos, ebben a darabban csúcs, amit produkál a hányattatott sorsú kisember borbély, mint üldözött zsidó és a diktátor (Hitler) szerepeiben! Chaplin karakterét, mozgását is tökéletesen megjelenítve, hozzá kiváló maszkkal, arc- és szemjátékkal. Egyszerűen káprázatos az alakítása!
Életkoromnál fogva nagyon sok nagyon nagy tehetségű színészről mondhattam el, hogy de jó, hogy láthattam őket nem egyszer színpadon, hogy kortársuk voltam - és most boldog büszkeséggel élem meg, hogy a fiatal korosztály ilyen nagyszerű művészének is még a kortársa lehetek!
Az előadást Eszenyi Enikő rendezte, rengeteg pazar ötlettel, kiváló színészvezetéssel és persze elsősorban éleslátással válogatott szereposztással!
Gondolom, folytatni fogják a következő évadban is, érdemes megnézni!!!
Tizenvalahány fotóalbumban vannak, beragasztva, annyiból alapjában véve időrendi sorrendben, ahogy beszereztem őket, de persze belejátszott a praktikus helykihasználás is, és az oldalak esztétikus elrendezése.
Épp a napokban gondoltam rá, hogy fel kéne vezetnem, ki mindenkitől van, és hányas számú albumban, mert már nem egyszer előfordult, hogy mikor valaki meghalt, nem csak őt sajnálva arra is gondoltam, hogy sajnos akkor ez már pótolhatatlan - aztán valaki mást keresve, egyszercsak ott volt az illető autogramja vagy akár az autogramos fényképe: totál el is felejtettem, hogy sok évvel ezelőtt már kértem tőle.
Ugyanakkor vannak, akiket tényleg elmulasztottam, amit nagyon sajnálok.
De ez jó nagy meló lenne, szóval még hezitálok rajta.
De számomra a pozitív élménynek nem itt lett vége: 16 éves korom óta gyűjtök autogramokat, elsősorban művészektől, különböző műfajokban.
A koncert végén azonnal átláttam a helyzetet, hogy nem fogok tudni a közelükbe jutni. De bevillant egy megoldás: átfurakodva a kifelé tartó tömegen, odamentem Linda édesanyjához, egyrészt gratuláltam neki a zseniálisan tehetséges gyerekeihez, Anyák napjára köszöntve további jó egészséget kívántam neki, majd elmondtam: itt van nálam a fotójuk, kértem, segítsen, hogy kaphassak rá autogramot tőlük!
Nagyon kedvesen megköszönte, amiket mondtam neki, és azonnal odahívta a férjét, hogy majd ő segít! :-))
Odajött, neki is bemutatkoztam, elmondtam, mit szeretnék. Odaadtam a díszzacskóban a fotókat, készséggel elvette, és kérte, itt várjam meg, intézi és hozza!!!
A barátnőm, akivel voltam, először csak nézett, hová viharzottam el mellőle, aztán, mikor látta az akciómat, elismerően csak annyit mondott: már megint bebizonyítottad, hogy nem ismersz lehetetlent! :-))
