Hiányoltam egy olyan topicot, ahol vasúti fényjelzőkről szerepelnek képek - ezért hát nyitottam egyet. :-) Jöhetnek ide fotók mindenféle elő- és fő-, ismétlő- és tolatójelzőről: a lényeg, hogy ne ábrák, hanem valódi képek legyenek, és minél több különféle jelzésképet láthassunk rajtuk. :-)
A biztber tervezése során a forgalom úgy döntött, hogy vonatszámban szeretne kimenni a kiágazásig, és erre ez lett a megoldás, hogy legyen egy céljelző.
Aztán a jelzőnél a vonat feloszlik, és tolató mozgásként figyelmen kívül hagyja a tolatásjelzővel NEM egyesített fény főjelzőt.
A változatos funkcionalitás kedvéért persze tolatóvágányúttal is ki lehet menni (és vissza lehet jönni).
Optimális esetben a KR jelző hátoldalára fel van szegezve a tolatóvágányutas biztosítóberendezés hatókörzetének határát jelző tábla, így nincs probléma azzal hogy miért egy nem tolatásjelző a tolatóvágányút célpontja.
Emiatt aztán a bal vágányon a második kijárat és a harmadik bejárat is tolatásjelzővel egyesített fény főjelző.
Csak hogy még érdekesebb legyen a dolog, az 5-ös vonali KSZG iparvágányra csak tolatóvágányutak vezetnek, és hogy a tolatómenet közlekedhessen, a második kijárat illetve a második és harmadik bejárat tolatásjelzővel egyesített.
Valamiről nemrég eszembe jutott, hogy Háros kezdőpontján a legutóbbi felújítás előtt két szokatlanul magas bejárati jelző állt. Valaki esetleg tudja, miért tették ilyen magasra a jelzőlapot? Meg van esetleg valakinek normálisabb fotója róluk?
Erre nem gondoltam. Akár 3-4 percet is lehet nyerni (oda-vissza 6-8) 80-120-al.
Gondolom elég sűrű a forgalom ezen a vágányon, nem lehet szötymörögni.
(Nincs helyismeretem, de mindent el tudok képzelni. Egyáltalán, húzva megyünk? Körbe lehet járni valahol? Mert tolva megint csak jobbnak tűnik a tolatás.)
A jelző után van kettő váltó ami a volt ikarus gyárba megy be a vágány, a másik egy kicsit távolabb van, és az egy telephelyre meg be ahol anno konténereket pakoltak fel és le. Azt a telephelyet egy koreai cég vette meg és neki kell a vágány ami bemegy a területre. A múlt héten volt is bent tehervonat azon a részen. Így ilyen jelzőt még nem láttam.
Ez látszólag egy virtuális jelző megtestesülése! Nem tudom, hogy van leszabályozva a kiszolgálás, de a legegyszerűbb, ha tolatással történik, akkor nem kell vele foglalkozni. Aztán idővel majd el rozsdál, szvsz nem nagyon fog senkit sem zavarni. (Persze lehet, 1000 év múlva a korabeli régészeknek okoz majd néhány álmatlan éjszakát.)
Emélkeim szerint erről a jelzőről ment egy hosszabb egymásnakfeszülés itt, vagy a bizberes topikban, de már nem találtam meg. Mintha az lett volna a nézeteltérés tárgya, hogy van-e ennek így értelme, vagy kéne rá fehér optika is...
A kép bal szélén látható jelző egy iparvágány mellett van, amin teherforgalom is van a Flaga Gázcsere telepig. Szoktam is látni amikor viszik a tartály kocsikat. Akkor az a jelző mire vonatkozik.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy Ferencváros gurítódombján nem tudja valaki, hogy a gurításjelzőknek az árbócán miért nincs megszakítva a kék sáv fehér sávval (nem biztosítottságra utaló jel)?
Alapjában véve az F.1. azt írja:
"1.3.9.5. A biztosított tolatásjelzők árbóca kék-fehér sávozású (9. ábra). A nem biztosított tolatásjelzők és a gurításjelzők árbócán a kék sávokat középen vízszintes fehér sáv szakítja meg (10. ábra). A kék-fehér sávos árbócú jelző a közlekedő vonatokra nem érvényes."
"3.8. A gurítási mozgások szabályozására nem biztosított, fény gurításjelzőket alkalmaznak."
Fradi ÁVU-ja szerint is nem biztosítottak és gurításjelzők (F.1. szerint nem is lehet más).
Ezek a jelzők ránézésre hamisítatlan amerikai megoldások. Ott dívott, hogy egy megfelelő méretűre szabott csőre, mint árbócra, ilyen-olyan bilincsekkel, így-úgy, tetszőlegesen eltekergetve-bólintva-emelve felszereltek mindenféle optikákat.
Azt, hogy ez a megoldás pontosan hogyan került át a szovjetekhez, nem tudom (hmsoft, merre vagy?), de ugyebár az oroszok elég sokmindent "importáltak" az USÁ-ból (elég csak ránézni egy gőzmozdonyra, vagy teherkocsira).
A Szovjetúnió pedig terjesztette tovább az igét: a CFR nem csak behozta, de teljes mértékben át is vette a technológiát, a '80-as évek közepéig gyártották és telepítették ezeket a jelzőket.
Az esztergomi vonalra került jelzők annyiban atipikusak, hogy a MÁV nem vette át az öntöttvas talapzatot és kötődobozokat, hanem nemes egyszerűséggel a meglévő "régi fajta" (talán Integra?) árbócok hátsó U-idomjaiba szimplán belerakták és rákötözték a megfelelő hosszra lefűrészelt csöveket (kapóra jött, hogy a régi oszlopoknál még kifelé voltak fordítva az U-idomok).
Itt egy jó fotó egy Washington-környéki Union Switch & Signal gyártmányú jelző hátuljáról: