NEM! Pont az 5 vagy kevesebb főt foglalkoztató egyéni és kisvállalkozások NINCSENEK benne. De a részmunkaidős, kisegítő és közmunkások sem. A 4,5 millió munkavállalóból közel 2 MILLIÓ nincs benne.
A ksh olyan, amilyen (elég szomorú), de átlagkeresetnél a számítás eleve defektes: 5 főnél nagyobb cégek, közmunkások talán nincsenek is benne, és nem alapbérrel számolnak. Nálam az átlagszámításba nem férne bele, hogy ha napi 12 órát lenyomok, ennyit keresek. Az lenne korrekt, napi 8 órával mennyi az átlag. Ugyanígy 4-6 óra is felszorozva.
Volt hónap, hogy a 400 ezres bruttóm 600 e volt, mert annyit túlóráztam, de attól még a bérem 400 e volt, nem 600. Azért külön megdolgoztam.
Én sem úgy írok, hogy van, de tervben van. 5-nél azért több a releváns tag, de nem sok. Mondjuk azt nem írnám, hogy teljesen objektívek, de ez érthető.
Aztán van a másik 2 csoport, egyik, akik tudják, hogy _senkinek sem_ jó az ev, illetve a másik, akik minden f.sz hírt készpénznek vesznek, hetente másolják be, hogy (újra és újra) megvan a szent grál, mindjárt kész a _mindenkinek jó_ akku.
Csendes. Kívülről is. Akkor is, ha odalépsz neki. Ja, ilyenkor el is indul, nem azon gondolkozik, hogy hányat váltson vissza.
A visszatermelés miatt városban sokkal kevesebbet kell a fékpedálra lépkedni, egyszerűen kényelmesebb vele menni.
Télen azonnal fűt vagy éppen felfűtve vár.
Ha hatótávon belül használod, nem kell benzinkútra járni. Sem reggel amikor sietsz, sem este, amikor mennél már haza.
Adott esetben nem teszed tönkre a gyakori rövid utakkal.
De persze, hosszú utakon lehet kompromisszumos.
A kérdés csak annyi, hogy mire optimalizálsz. Évi 200 napra, amikor egy átlagos EV hatótávján belül közlekedsz, vagy arra a 10-re, amikor hatótávon kívülre mész (kell a dízel, mert megyünk Görögbe'.)
Ez ugyebár egy körkérdésre adott válasz, amin nincs mit hamísítani.
-----------------------------------------
De akkor egy nem KSH-s info is.
A Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométer alapjául szolgáló kutatás szerint. 2023 szeptemberében
***** A háztartások átlagos mérete: 2,47 fő/háztartás volt. ******
A háztartások!!!! havi átlagos jövedelme nettó 503 eFt volt Ami egy főre vetítve 204 eFt/hó.
A háztartások fogyasztását nemcsak a jövedelmük finanszírozza. Egyéb forrásokat is bevonnak a fogyasztásba. (hitel-, vagy baráti/rokoni kölcsön, megtakarítások részleges/teljes felhasználása)
A háztartások!!! teljes felhasználása ezekkel együtt 694 eFt/hó volt. Azaz 281 eFt/fő volt 2023 Szeptemberében.
Nicsak.... Az emberek szerint ennyi pénz kellene nekik.
Nyilván mindenki a saját szintjéről nézve vágyakozik.
DE!!! Az 500-600 eFt/hó nettó jövedelem már igen jó megélhetésnek számít magyarföldön. (két jövedelemmel 1 millaFt/hó körül)
******** Ehhez képest érdemes mindenkinek magát betájolni a hazai pályán. ********
Nomeg, Az eltérő megélhetési ár/költség viszonyok miatt. Már láthatóan kevésbé vonzó az osztrák/német munka az alsó 3 osztályban. Mivel már nem hoz akkora pluszt életnívóban, mint amennyivel nyűgösebb.
Az a baj a csoda akkumlátorokkal mint a magyar egészségüggyel.
Vagy magas színvonalú és ingyenes de akkor nem széleskörű,
Vagy magas színvonalú és széleskörű de akkor nem inegyenes
Vagy Széleskörű, és ingyenes, de akkor nem magas színvonalú.
Ugyanis a gyors töltés vékony elektródákkal érhető el. A magas kapacitás vékony elektródákkal érhető el. A hosszú élettartamhoz (ciklusszám) meg vastag elektródák kellenek.
Szóval gyors töltés, nagy kapacitás, és hosszú élettartam. Válassz kettőt.
Most mar csak egy olyan alkalmazasi teruletre lenne szukseg, ahol jobban megeri ipari leptekben hidrogen eloallitasra forditani az energiat, majd a hidrogent elegetve megint aramot fejlesztve kozolni az elektromos motorral, mint kozvetlenul az elektromos motorba taplalni - ketszeres konverzios veszteseg + a kiegeszito infrastruktura gyartasi + fenntartasi koltsegei meg a hidrogen formajaban tarolt energia szallitas vesztesege nelkul - az energiat.
De aki azt mondja hogy a BEV nem kompromisszum az hazudik.
Igen, lehet másik töltőhöz menni, de ugye az ember szeretne a legrövidebb úton és a lehető leghamarabb odaérni a céljához, ráadásul minden plusz km további környezetterhelés.
Jó nyilván az igazi környezetvédő vonattal utazik, mint a német fanatikusok, és nem dől be a BEV greenwashingnak.
sokkal jobb, mint az ICE.
Mégis miért?
- Vezetési élményben én a benzinest szeretem, de ez teljesen szubjektív, lehet az EV-t is szeretni.
- Költségek? Ez csak szimplán állami támogatás, nem a BEV-et kedveled ezen a ponton hanem az állami dotációt.
A felső-közép osztályba tartozol... HA van úgy 600 Ft/hó nettó jövedelmed. (2 keresős háztartásként úgy 1200 eFt/hó összejön)
-------------------------------------------------------- Jelenleg a medián nettó jövedelem: ~ 450 eFt/hó Ez a középosztály közepe mostanság Ami úgy 0,8-1,0 milla/hó 2 keresővel. -------------------------------------------------------- Alsó osztály 200 eFt/hó nettóig Alsó-közép ~300 eFt/hó nettó Közép ~450 eFt/hó nettó Felső-közép ~600 eFt/hó nettó Felső osztály ~800 eFt/hó nettó fölött
********** Tájképként osztrákiában pl. a hasonló életvitel. Alsó osztály 900 EUR/hó nettóig Alsó-közép ~1400 EUR/hó nettó Közép ~2500 EUR/hó nettó Felső-közép ~4000 EUR/hó nettó Felső osztály ~6000 EUR/hó nettó fölött
Egyrészt nem kell izgulni, hogy szabad-e a töltő, mert az autó navigációja mutatja.
Másrészt, nő a hatótáv. Az enyémmel nem gond kimenni a bécsi reptérre, ahol aztán pár nap múlva feltöltve kapom vissza. Oda-vissza több, mint 500km és még a mágikus 2 perces tankolásra sem kell megállni.
De volt nemrég 2 nap alatt 550km belföldön, 1 AC és két rövid DC töltés, nem kellett töltöre várni egyik helyen sem.
Az én napi 2x30km-es agglomerációs útvonalamon 4 éve két helyen volt 50kW töltő, most van már még két helyen 150kW.
Van még persze hová feljödni, de egyre kevesebb a kompromisszum a hosszú utakon is. A rendszeres utakon, amik a megtett km-ek 90%-át jelentik, sokkal jobb, mint az ICE.