Nem értem, hogy egyes lakótársak a D-ben, hogy nem tudnak tekintettel lenni a többi lakóra. Mostanában folyamatos bulizások, ordítozások zajlanak a lépcsőházban. Hajnalban, mikor más normális ember alszik. Ezekre a kitörésekre találták ki a szórakozóhelyeket..
Miért nem jó az index fóruma? Mert egyszálú, és ezen az egy szálon folyó beszélgetést, amelynek témaköre értelemszerűen többszálúvá vált idővel nehezen lehet követni, nehezen lehet visszakeresni, az új válaszok előzményeit körülményesen lehet visszabogarászni.
Gondoltam, tájékoztatlak Benneteket arról, amit a mai napon tudtam meg a Földhivatalban.
Megnéztem a tul.lapot, mert vásárolok ott egy lakást a házban, - de nem a Reaxtól, hanem már egy tulajdonostól, de addig nem ad a bank kölcsönt, míg nincs a tház.bejegyezve, illetve a magánszemély.
Nos hát a Földhivatal elutasította a Viza tház bejegyzési kérelmét, hiánypótlásokra hivatkozva. Azt mondták, ez nem sűrűn fordul elő, próbálnak rugalmasak lenni - nekik sem jó a sok levelezés, dupla munka, de itt komolyabb pótlásokról van szó.
Felhívtam a Reaxot, még nem tudtak róla, mert a F.hivatal még nem postázta ki. Nem tudom, mik a hiányosságok, és nem tudom, mennyire töri magát a Reax - vagy csak úgy-ahogy beadták a kérelmet, eleve tudva, hogy elsőre nem lesz belőle semmi - időhúzásnak jó volt.
Gondolom, Nektek sem mindegy, mikor lesztek tulajdonosok a saját - kifizetett lakásotokban.
Kérlek, írjátok meg ide, vagy az emailemre, ha megtudtok valamit.
Esetleg azt jó lenne tudni, hogy melyik ügyvéd csinálta a kérelmet.
Utoljára tavaly októberben jártunk itt a fórumon, akkor jól el voltunk keseredve az építés lassúsága és a fórumban olvasottak miatt. (Mi a 2-es ütemben vásároltunk lakást) Nem sokon múlott, hogy elállunk a szerződéstől, mert akkor kilátástalannak tűnt az építkezés. Végül a fent említett két fórumozó bejegyzésének(!) is köszönhetően végül maradtunk. Azóta most olvassuk megint a fórumot, hát van probléma bőven. Mint leendő lakótárs és ennek megfelelően érdekelt fél, szeretnék ajánlani egy társasházkezelő céget:
Zelus Kft. 1043 Budapest, Munkásotthon u. 18-22. Tel.: 370-8238, 390-4008
Azért merem ajánlani, mert ahol most lakunk - szintén újépítésű lakás - hasonló káosz volt mindaddig, amíg az alakuló közgyűlésen nem választottuk ki négy ajánlat közül a fent említett céget. Elég korrektek, megoldódott azóta a kuka probléma, a takarítás, telepítettek öntözőrendszert, és bekamerázták a lépcsőházakat. A közös költség 110 Ft/m2, ami elfogadható. Ebben az árban a kertgondozás és liftköltség is benne van. A fűtésre és melegvízre átalányt szednek, év végén pedig van egy leolvasás az elszámoláshoz. Szóval itt minden jól működik szerencsére, ezért merem ajánlani Őket.
Latom volt "lakogyules"...csak vmelyik lepcsohaznak vagy az egesz haznak? Sajna nem kaptam semmilyen ertesitest...es itt is csak most olvasom, hogy gyultetek. En a C-ben lakom, de most az uj szamozas szerint:) a 11-ben.
A futes dij engem is kiakasztott es augusztus elott szinten nem fizetek kozos kts.et mert nincs/nem volt mire!
Helyesbítenem kell előző hozzászólásomat, mert rosszul emlékeztem a kiszámlázott fűtésenergia egységárra. A számlán 2950 Ft/GJ szerepel. Ez a gázárhoz képest 23-25%-al magasabb összeg. Nem vagyok szakértő, de szerintem ekkora hőveszteség nincs a kazánban és a lépcsőházi csőhálózatban, így erre is majd érdemes lesz önköltség-számítást kérni a REAX IKV-tól.
A nyílászárók hőszigeteléséről annyit, hogy az egyik erkélyajtónál a tegnapi erős szélben észrevettem, hogy eléggé szelel a pántok felőli oldalon. A többi ablak és ajtó nagyjából jól zárt. Remélem, hogy csak a beállításokat kell megigazítanom (imbuszkulcsos csavarok a pántok mellett). Majd beszámolok az eredményről.
Remélem a privátban küldött emilem mindenkihez megérkezett aki a pénteki lakógy-n ott volt. Ha esetleg valaki nem kapta meg jelezze és küldöm neki újra!
Legalább elindult valamim, és találkoztatok egymással. Én a közvetlen szomszédokon kívül meg sem ismerem a ház lakóit, ezért is szerettem volna ott lenni...
A pénteki összejövetelen végül is nem sok mindenre jutottunk. Talán ami fontos, hogy ha minden igaz, február 6.-án lesz a hivatalos lakógyülés, melyre elhívnánk egy ügyvédet is inkongnitóban. Ezt egyik lakótársunk szervezi, valószínűleg hétfőn értesíti a lakókat, mire jutott. Nagyjából a takarítás hiányáról, és a közös költségről volt szó.
20-100 m3/h gázmérő esetén (ilyenre tippelek a házban) az ár:
2,354 Ft/MJ (80,04 Ft/m3, mindkettő nettó ár)
A tavalyi árak: Házartási 20 m3/h mérő felett: 2,393 Ft/MJ,
Nem háztartási 20-100 m3/h: 2,259 Ft/Mj
A fűtésszámlán emlékeim szerint 2500-2600 Ft/GJ körüli összeg szerepel. Mivel 1GJ=1000MJ (GYK), így a kazán és csőhálózat veszteséget beleszámítva reálisnak tűnik a REAX IKV által számlázott ár.
A ház hőszigetelését persze elképzelhető, hogy ellenőriztetni kell.
Nekem eddig egy darab ELMÜ számla jött decemberben, azóta semmi, így kb. a heted részét fizettem ki a fogyasztásomnak. A fütésszámla vetekszik egy ugyanilyen méretű panel lakás távfűtés számlájával. Akkor este összeröff?
Vízszámlát én sem kaptam még. Elműtől már kaptam egy augusztusi elszámolószámlát, ill. 5 db részszámlát. Az utolsó 2 már jó címre jött.
Fűtés/melegvíz számlázása nekem elég gyanús. Ugyanazok a számok szerepelnek egységárként minden hónapban. Ez szerintem inkább fűtés-előleg jellegű számlázás. Reax IKV által befizetett gázszámlát látott már valaki? Mi van akkor, ha kirugjuk a reax ikv-t, és utána megjön az első gázszámla?
Nulla-zéró-semmi. Azóta sem kaptam semmi értesítést, hogy mikor jönnének pót időponttal azoknak, akik nem voltak otthon az eredeti óraleolvasásnál...
Azt hiszem nem egyedi eset a fűtésszámla probléma... tegnap kaptam meg, és én is dobtam egy kisebb hátast... tekitve, hogy decemberben alig voltam otthon, és a fűtőtestek sem voltak bekapcsolva kiszámláztak egy csinos kis összeget....
Ha előző hozzászólásofban a fűtési hőmennyiségre gondoltál, akkor az nem m3, hanem GJ. A mérő a bejövő-kimenő vízhőmérsékletek különbségéből, és az átfolyt víztérfogatból számítja ki a hőmennyiséget. Ha nyomkodod a gombját, akkor elő lehet belőle szedni különféle adatokat.
Egyébként érdemes hőmérőket venni a szobákba, mert sokat lehet spórolni, ha néhány fokkal alacsonyabb hőmérsékletet tartotok.
Ahol nincs termosztátos szelep, ott legjobban a lakásban kinyitott radiátorok számával lehet belőni a hőmérsékletet. Nálunk elegendő a radiátorok felét-harmadát kinyitni a 20-22 fokos hőmérséklethez. Ebben azért bizonyára segít, hogy viszonylag kicsi a külső falfelület.
Mi 12m3-t fogyasztottunk decemberben egy 1+2 félszobás lakásban. Ha nem vagyok indiszkrét, nálatok vizalakó, kábé ilyen nagyságrend?
Egyébként nálunk az A-ban mintha kevesebb lenne a minőségi kifogás. Vagy csak kevesebben írnak a fórumra? Anno még Szekeres mondta, hogy a D-ben, és talán a C-ben is más munkáscsapat dolgozott, mint itt, és sokkal több a hiba is. De lehet, hogy nincs így.
Az első fűtésszámla kézhezkapása után padlót fogtam, (a ma megjött decemberi még rá is tetőzött) és nem voltam hajlandó kifizetni. Az egész lakásra kiterjedő hőtérképet csináltattam, és a gyanúm beigazolódott, csapnivaló a minőség. A magas fűtés számla egyik oka, a rosszúl hőszigetelt falak, és a rosszúl beépített nyílászárók. Most elkezdem a hadakozást a REAX-al. Pénteken este a gyűlésen beszélhetnénk erről is. Mintának felteszek ide egy hőfotót, és egy referenciának készült, öreg panelházi, öt évvel ezelőtt kicserélt nyílászáró fotóját.
Belső páratartalom: 43%
Külső hőmérséklet: 1C°
Belső hőmérséklet: 24 C°
Gondolom a képek magukért beszélnek. A sajnálatos penészesedésért is valószinüleg ilyen hibák okolhatók.
Kedves Lakótársak!
Sajnos úgy alakult az életem, hogy péntek este csak igen későn fogok haza érni. Csekély az esélyem, hogy elcsípjem az összejövetel végét. Ezért felszólalás helyett írnám az alábbi pár sort.
Közösképviselet
- Az a rossz hírem van, hogy a közösképviselőt a tulajdonos/tulajdonosok választják. Egyelőre még albetétesítve sincs a ház, így az 1/1 tulaj a REAX, mi 0 Ft-ért béreljük a lakást. Ha erre tudtok megoldást, hogy hogyan lehet gyorsítani a folyamaton, akkor mondjátok el, írjátok meg!
- A REAX-szal én (is) sokat küzdök, szóban, írásban: semmi foganatja. Az ajánlott levelekre sem válaszolnak. Lehetne-e valami „lakó érdekképviseletet” csinálni, ügyvédi irodát megbízni, esetleg lelkes jogi végzettségű lakót megkérni, hogy lásson el jó tanácsokkal, és ha nem mennek az ügyek lépjen fel hivatalosan? Lassan egy éve képtelenek a garanciális hibák javítására! Valamit most már lépni kellene, és nem biztos, hogy az legjobb, ha egyenként elkezdjük perelni. Sőt...
Közösköltség
- Miért ilyen piszok magas a közös költség? A velünk szemben lévő 3 emeletes panelban alig több mint 50Ft/m2, itt meg 150Ft/m2. OK, ott nincs lift meg kertlocsolás. Viszont ők fizetnek felújítási alapot, mi meg nem.
- Júliusig (tehát a 2007-es év első félévére) nem vagyok hajlandó semmilyen közösköltséget fizetni. Abban az időszakban nem nyújtott semmilyen szolgáltatlást a REAX IKV, és ezt már feléjük is jeleztem írásban. Jó lenne egy közös állásfoglalás, hogy senki nem fizet erre az időszakra, vagy ha valaki már befizette, akkor azt a következő hónapokra befizetettnek tekinti, és most nem fog fizetni. Ha közösen fellépünk, akkor van esélyünk. Ha egyenként küzdünk, akkor majd szépen lassan egyenként mindenkin behajtják.
Lenne még mit írnom, de mennem kell és különben én sem olvasom el a túl hosszú bejegyzéseket : )
A teremgarázs CO érzékelő valóban érdekesen viselkedik. Rendszeres időközönként spontán megszólal egy rövid időre. Ez akkor is be szokott következni, ha semmi gépjárműforgalom nics az adott időszakban. Szinte biztos, hogy téves riszatásokról van szó. Valóban ellenőriztetni kellene a működését.