Mi is elsők között szálltunk be, annyi előnyünk van, hogy nem vagyunk költözési kényszerben. Nem akarok senkit elszomorítani, de az építkezésen tapasztaltakból valamint a leendő lakásunk láttán március előtti költözésben nem igazán bízom. Szerencsére nekem van hátra jelentős vételár-részlet amiből a kötbér levonható.
Építési tapasztalatok:
Nálam ugyan burkoltak, de lemaradt egy radiátor kiépítése, és a csap kiállások is mind rossz helyen vannak...Szerintetek bontanak?...IGEN!
A díszcsmpét pedig sikerült fordítva felrekni...leszedettem.
A folyosónkat sikerült úgy megépíteni, hogy a 3 méteres hosszában 8 cm-t szűkült. Először eléfalaztak a szélesebb résznek ... így is párhuzamos de én a véséses megoldást javasoltam ... nem volt egyszerű viadal. A beton oszlopot is megvésték. Nem kicsit volt elb-va! Volt egy terv, amin a kisebbik hálószoba 221 cm széles volt. Megépült 206 cm szélesen. Én kivetettem a válaszfalat amit kb 1,5 hete építettek újra. Most csak abban bízom, hogy a szerelvényeket sikerül az előzőek szerint visszaépíteni, mivel már sehol sincs aki a korábbi állapotot építette.
A fenti kálváriák: építés, bontás, bontás, építés persze a padlólapozott lakásban történtek, mert az marha fontos volt már a nyáron lerakni a lapokat. Kiváncsi leszek hogyan vészelte át a burkolat ... iszonyatos felára volt a választott lapoknak... legfeljebb fellszedetem.
Értem. Azt hittem, Ti már költöztök, csak elírtad! :)
Szerintem nem nehéz "kibulizni", csak nem sokan vállalják, hogy a szomszédban még hétvégén csempéznek, csinálják a lépcsőházat, meg csak sárban lehet közlekedni az udvaron keresztül...
Ez nagyon érdekes!! Ma voltam kint az építkezésen, s dec. 15-öt mondtak, ők lesznek az első beköltözők. Ennek ellenére ezt nem nagyon tudom elképzelni, mivel mind a 4 lépcsőháznál kívül-belül fúrtak-faragtak. Nagy még a por, piszok, mocsok. Szerintem ez februárig biztos kitolódik.
Ez igaz. Nekem modjuk Szekeres óvatosan sejtető "igen-talán" választ arra adott arra, hogy talán megy-e a február.
Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy Bendix mit láttott, mert én láttam egy-két pozitív dolgot. Működnek a liftek, nemsokára próbafűtés lesz, földszinti közös helyiségeket láttam kicsempézve-takarítva. Persze annyira nem értek hozzá, hogy ezek után tippelni tudjak, mennyi van még hátra.
Rendetlenkedik a számítógépem, minden adatomat mentenem kell. A Vizával kapcsolatos képeket most a web-re is feltettem, nehogy múlandó emlékké váljon egy winchester bekrepálás miatt. A képgaléria linkje: http://vizahazalbum.dyn.hu
Én nem hiszem, hogy egyből ügyvéddel kellene odamenni. Egyszerűen egy normális beszélgetésre gondoltam, ahol leül mindkét fél egy asztalhoz, és a Reax képviselője (valaki hivatalos) elmondja, hogy ez van, így állunk, ez a baj, így fogjuk megoldani...
Persze nem árt ha egy ügyvéd is ott van, de a lényeg, hogy valaki hivatalos(abb) adjon tájékoztatást. Engem már nem érdekel, hogy február vagy június, csak legyen egy korrekt, tervezhető határidő.
(Kedves Reax képviselő, aki ezt a fórumot olvasgatod, segíts nekünk, hogy ügyfélhez méltó elbánásban részesüljünk a nem kevés pénzünkért)
Sajna nálunk nincs ügyvéd ismerős, bár néha jól jönne...
Szerintem a legtöbben, akik hitelt veszünk fel, megkötöttük már a banki hitelszerződést. Használatbavételi engedély viszont csak a Reax késése miatt csak jövőre lesz, így elesünk az évi 120 ezres adókedvezménytől. Ezt hogyan hajthatnánk be a Reaxon...? Nem értek hozzá, de tartok tőle, nem sok eséllyel.
A Jaffa által felvetett lehetőséggel élni kellene.
Szerintem ne mi interface-jünk a REAX-al hanem egy a jogi kérdésekben jártas ürge/ürgené/szingliürge. Az se baj ha gyakorlattal rendelkezik ilyen téren.
Érdemese lenne első körben ismerősök között szétnézni és ott keresni valakit illetve valaki ajánlását és ha van azt dobjuk be a közösbe.
/Először csak utána kellene nézni, hogy mi esélyünk van egyáltalán.../
Nekem pl már lejárt az a periódus ami a REAXhoz kötött. Elvileg odamehetnék ma és visszakérhetném az ediig befizetett pénzemet and say good bye...
nálunk nem igazán történt semmi, igaz, nem is voltunk kinn az építkezésen. Nálatok?
Amikor még be tudtam lépni dégyézé honlapjára, olvastam, hogy Jaffa javasolta, mi, leendő lakók üljünk össze a Viza ház építtetőjével, tekintve, hogy igen csekély a tájékoztatás, információáramlás felénk. Itt esetleg választ kapnánk egy-két kérdésünkre. Szerintem jó ötlet. Mi a véleményetek?
Én se tudtam belépni, lehet, hogy rossz szolgáltatót választottam. Ezt írta nekem: A webhely ideiglenesen nem érhető el vagy túlterhelt. Próbálja újra pár perc múlva.
Rosszhelyre rakták a páraelszívó kivezetőnyílását, kénytelen vagyok átrakatni a fehér körnek megfelelően, mert így nem lehet szépen eltakarni. Másnál ez hogy sikeredett, csak én vagyok peches :( ?
Hát, sztem parketta ügylieg mindenkinél uez lehet a helyzet... uhogy jobban járnátok (ha sürgős persze csak akkor) ha bekommandóznátok privátban. De ha ráértek akkor várjátok meg. Monnyuk nem volt egy nagy kaland, tényleg egy óránál többet nem vett igénybe.
Ugye mondanom sem kell, hogy holnap nem fog az asztalos konyhaszekrényt szerelni... mert hogy nem szárad a fal. Jaaaaaaaaa, és hogy miért nem szárad? Hámmer nincs kifestve....!!! Imádom az építőipart :))
Bútorügyben: egyedül a konyhaszekrényt csináltattam (Ikeában keresgéltem, de túl macerás lett volna) a többi bútort Kikában, Retzben és Ikeában vettem. Viszont ha valaki csináltatni akar -bármilyen beépített szekrényt, konyhát, fürdőt, akármit) akkor szívesen megadom az asztalosom elérhetőségét, mert nagyon jó a srác! Mind minőségben, mind teljesítésben, és ugye nem utolsó sorban árban is!!!
Meroleges, fuggoleges, vizszintes csak matematikai absztrakciok, az epitoiparban nem leteznek. Elso lakasom felujitasakor en is szembesultem ezzel a problemaval. Profi burkolonak ezt a helyzetet el kellett volna kerulni, ugy hogy peldaul a tuloldalrol kezdi a burkolast, vagy a halosan rakott lapokat (a voroses arnyalatuakat) a tuloldalon egy kis offszettel teszi le.
Megoldasi javaslat (szubjektiv, naiv modszer -- nem vagyok profi burkolo). Nezd meg az utolag beepitendo ajto kuszobjet, hogy mekkora feluletet fog eltakarni. En ez alatt flexszel levagatnam a diagonalisan rakott lapokat, pontosan a kuszob kozepvonalanal. A halosan rakott oldalrol pedig kiborkoltatnam ugy, hogy a ket felulet osszeerjen. A kepeid alapjan csak ez a valasztas van, mert a diagonalis burkolas tullog, a halos meg rovid. A kuszob apol es eltakar, az elterest nem fogod erzekelni! Ha nem lesz kuszob, akkor a ket feluletet teljesen ossze kell ereszteni, es itt megintcsak alkalmazhatsz (kell is) valami aluminium vagy muanyag profil, ami az illesztest eltakarja. Szerencsed, hogy nem ket haloban rakott felulet erintkezik, mert akkor eleg ronda lenne.
Burkoltak nálam úgy két hete. Felrakták a csempét, lerakták a járólapot, ekkor szembesültem azzal, hogy az előszoba és a konyha fala nem merőleges egymásra :( . Nézzétek meg a képeket
szerintem az nem árt, ha összefogunk, és a kötbérrel, határidőkkel kapcsolatos kérdéseket felvetjük. Az is felháborító, hogy innen-onnan kell összeszedjük az infókat, hivatalosan semmiről sem tájékoztatnak.
sélli,
nagyon begyorsultak nálatok a dolgok! A parkettával minden lakásban ez a helyzet? Miért csak most rendelik a reaxosok a parkettát?
Jelentem: fehér csempe felszedve... a narancs meg MAJD érkezik (több mint 10 millával tartoznak a Cakomnak... uhogy majd ha a tartozás legalább felét kifizették akkor szállítanak csempéket)
A múlt hetem azzal telt, hogy visszamondtam a parketta rendelést a Reaxban, ugyanis kb még 1 hónap, míg leadják a rendelést, onnantól kezdve majd majd majd jan szállítanak és teszik le. Uhogy elmentem egy Szekeres által ajánlott boltba, kiválasztottam, hogy mit akarok, jövő szerda/csütre meghozzák a gyárból és Szekeresék lerakják 1 héten belül.
Eccerűen muszáj meghajtani a belső munkálatokat, mert az összes bútorom megérkezett....!!!! Hová tegyem amíg nincs kész a burkolat, ugye?
Most pénteken megy az asztalosom is a konyhaszekrényt szerelni... a csempéim félig készen vannak, viszont azt nem értem, hogy a festés hogy lesz meg addig...???!!!
Függönyöst szerintem vagy a Kikában - ha lesz textil vásár - érdemes venni, vagy Újpesten tudok egy jó kis Gardenia boltot. Még én is terepfelmérek :))
Én is jó ötletnek tartom a honlapot, de a topik címeidet egy kicsit merésznek tartom, Építési problémák, Határidők, Kötbér. Talán egy "reax"-os is rábukkan majd, s még jobban lassul majd az építkezés...
Sélli, Ne törődj bele azért se a fehér csempébe, a narancs szerintem is jobb. A fehér koszolódik a legjobban. S nem ezt kérted, talán majd takarítónőt is adnak hozzá Neked?
Én az építkezésen Karácsonyt hallottam, mint költözési időpontot, de szerintem lesz ebből még február is. Egy fiatalember azt mondta az építkezésen, hogy a közműveket még úgy se kötik be egy jó darabig, fűtés nélkül meg senki sem akar majd beköltözni. Továbbá az ott dolgozókat zavarná a munkában az ott lábankodó beköltözők, ezért mint mondta, idézem - "szépen meg kell várniuk míg teljesen készen leszünk" (ezek mi vagyunk), úgy hogy egyelőre nincs költözés.
Jó ötlet ez a honlap, de még jobb lenne, ha megjelenne a többi lakó is, mert így négyen elbeszélgethetünk itt is. Bár a Reaxos -csempeegyeztetős hölgy úgy küldte szét a régi tájékoztató emileket, hogy mindenkinek látszik az emilcíme... ...
sélli,
ezek után Neked kell a fehér csempét is kifizetni? Met az nagy szemtelenség lenne! Úgy látszik, egyeztetés meg "vevői kommunikáció" terén nagyon gyenge a csempés brigád!
Voltam kinn én is, annyi történt, hogy betettek egy kádat. Beszéltem Szekeressel, annyit mondott, hogy nem kapkodnak a belső munkáinkkal, mert a kazánra úgyis várni kell (?). Ha jól értettem, mert elég humorizálva válaszolgatott. Az átadásról azt mondta, csak az ügyvédje jelenlétében nyilatkozik (??). Kérdeztem, hogy akkor vajon a februári beköltözés se jön össze, erre azt mondta, hogy az biztosan meglesz.
És amikor azt hittem, hogy nem lehet tovább fokozni a balf***ságot, DE IGEN, LEHET...
Ma kint voltam ismét, mondok megtekintem, hogy mit sikerült az elmúlt egy hétben művelni. Ajtónyitás előtt konstatálom, hogy JUJ de jó!!!, fúrnak/faragnak a lakásban, VÉGRE történik valami.
Ja, történt is: elkezdtek csempézni - hurrá - de hogy csempéznek? Hogy??? Sehogy!Mer mégiccsak sikerült letenni AZT a FEHÉR csempét a fürdőszobába, amire múlthéten 3 ember jelenlétében mondtam, hogy EZ NEM NARANCSSÁRGA=NEM rakjuk le, mert NEM ezt kértem, hanem kicseréljük.... Remek, mondom még nem kötött meg a csemperagasztó, azzal a mozdulattal már lehet is felszedni iziben.
És közben néznek rám, hogy most mi a baj... jaé2@@@3#$%^&**E$$%^@&wwosie taioutéasjtaséthg!#$%%%%^ald!!!!!!! Az a baj!
Csináltam egy portált a Vizaház leendő lakói részére, ezek egyike vagyok én is. Költözzetek át erre az oldalra és vegyétek birtokba virtuálisan, miután a valóssal egyideig ezt még nem tehetjük meg :( . Vizaház
Sajna a kérdésedre nem tudok válaszolni, nálunk ez fel sem merült.
Én két percre lakok Reaxéktól :), de valahogy nem visz rá a lélek, hogy bejárjak. De pedig most már be kell menjek, leglább hogy a kötbérre rákérdezzek.
dr. is, tetszik ez a fatornyos falucska, meg a benne lakó munkások :) De én láttam fekete munkást is (így, külön :) ), ő akkor meg mikor tér vissza? :))))
Nálunk elég nagy a fejetlenség csempézés terén. Csak egy mozzanat: úgy két hónapja leadtuk a rajzot, hogy hogyan kérjük feltenni a konyhacsempét. Elmentünk bő egy hete személyesen, meg is beszéltük a csempésekkel. Erre hívnak hétfő reggel, hogy akkor rakják-e a hűtő mögé a csempét. Mondom, ne, de ott a rajz, nézzék meg. Hát, azt elvesztették. Mondom, akkor várjanak, a férjem egy órán belül ott lesz a tervvel. Jó, várnak. Erre kimegy a férjem, és már fel volt rakva, a hűtő mögé is... Vakargatták a fejüket a papírt látva. De ez csak egy példa volt.
Az albérlettel mi is szívunk. Tavaly augusztusban kezdtünk albérletet keresni, júniusig (épp akkor akt. határidő). Senki nem akart bennünket, mert ugye minimum egy évre adják ki. Találtunk azért. Most két hete szóltunk, hogy max januárban kiköltözünk. A főbérlő erre válaszol, hogy akkor februártól kere új albérlőt. Erre megint itt az új infó...