Az első lakógyűlés időpontját szerintem mi, a lakók kell meghatározzuk, természetesen, miután lesz használatbavételi engedély a házra, mert addig ugyebár nem is létezünk hivatalosan ezen a címe. ezért nem kapom meg a postáimat, mind a régi lakásom címére érkezik minden.
A lakógyűlés majd el fogja dönteni, hogy nem a Reax fogja kezelni a házat, mind , ahogyan ez az összes többi Reaxos háznál is történt(ez a 150-160 forint/m2 közös költség irreaálisan magas a nyújtott szolgáltatásokért, ami most kb. 80 forintból megúszható négyzetméterenként).
A zajongások esetében én már nem is figyelek oda a tízperces ajtócsapkodásra, de, mikor valaki még este tízenegykor is teljes torokból ordít, az már felháborító. kÖzösen kell lépnünk az ilyenek megszüntetésére, mert egyesek azt hiszik, hogy csak ők laknak ebben a házban.
Na, akkor MOST megnyugodtam, hogy nem én vagyok túl érzékeny a lépcsőházból beszűrődő folyamatos ajtócsapkodás-, családiélet-élés-, barátokfogadása és szórakoztatása 10 percen keresztül emelt hangnemben című műsortól. Á, mondok nem szólok. De ezek szerint nem. Kezdek síkidegbajt kapni és nem igazán értem, hogy miért kell ordenáré módon üvöltözni. a LÉPCSŐHÁZBAN ami kong mint az őrült és konkrétan az egész ház hallja...
A szemétszag ügyben szintén egyet kell értenem, mert megértem, hogy hetente egyszer viszik el a szemetet és nyár is van ,és meleg is, de kezd brutál méreteket ölteni a dolog. Reggel kinyitottam a bejárati ajtót, és már az első emelet is úszik a szagfelhőben.
A kert szerintem meg azért szemetes, mert a II. ütemből a szél átfújja a cuccot, nem?
Tud valaki valamit az első lakógyűlés időpontjáról? Ma beszéltem Reaxékkal, és Ruszin úrral is de szokás szerint nem tudják.
- a keretünk időről, időre szemetes. A családdal már néhányszor összeszedtük a szemetet a kertünkből, de aszt hiszem le fogunk állni ezzel a jó szokással. Végül is a közös kültséget erre is fizetjük.
- néhány napja iszonyatos szemétszag van az egész lépcsőházban
- a vietnámiak most már nagyon túlzásba viszik az ordibálást a B lépcsőházban, ami az egész udvarban rettenetesen visszhangzik. Azt hiszem, ha nem próbálnak meg alkalmazkodni, kénytelen leszek az önkormányzatnál csendháborítás miatt eljárást kezdeményezni.
- a Párkány utcai gyorsulási versennyel kapcsolatosan támogatom a fekvő rendőrök telepítését.
Nagyon zavar, hogy minden este a Párkány utcai oldalon túráztatják valami faszok az autóikat. Egyébként már az sem tetszik, hogy az autósok nagyrésze valami gyorsítópályának használja ezt a szakaszt.
Kezdeményezni fogom az önkormányzatnál, hogy rakjanak le erre a szakaszra 3-4 fekvő rendőrt (nemtom a másik oldalon a Vizánál van-e hasonló problémája valakinek?), de ha más nem én fogok valami kib.ott akadályt kitenni az utcára.
Mit szóltok ezen problémafelvetéshez???
(Ja, használatbavételije még mindig nincs a háznak, személyesen az önkormányzatnál mondták nekem, de persze folyamatban van!)
Én annyit hallottam, hogy a garázzsal voltak fenntartásai az önkormnak, de már kijavították a hibákat...
Egy kellemes dolgot fedeztünk fel a lakásban. Sajna nem zárhat jól a WC-ventillátor, és a felettünk levő lakásból folyamatosan szivárog vissza a cigifüst. Inkább nem írok hozzá jelzőt. Más is tapasztalt ilyet?
Nagyon irigylünk Benneteket, hogy a Viza Ház lakói lehettek! :) A környéket bejárva úgy döntöttünk, hogy szeretnénk mi is a lakóközösséghez tartozni. Ehhez kérjük a segítségeteket! Keresünk a házban egy 40-50m2-es emeleti, világos, erkélyes lakást. Mi a Belvárosban élünk, ami sok szempontból nagyon előnyös, viszont most már vágyunk egy kis nyugalomra, ezért szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy amennyiben tud a fent említett paraméterekkel eladó lakásról, azt írja meg nekünk akár privátban is. E-mail: keresek.dudorka@gmail.com
16 tárolót törtek fel, köztük az enyémet is :(( Nem vittek el semmit. Szerintem biztonsági óvintézkedéseket kellene bevezetnünk, hisz lehet, hogy ez tesztelés volt. A lépcsőházak ajtait napközben csukva kéne tartani, este 10 után zárni. A tárolók közös ajtait is zárral ellátni, amihez a tárolók tulajainak van csak kulcsuk.
Más: 2 hete van telefonom, T Online adsl-vonalam és T Home iptv-m. Egyelőre minden rendben.
Más: Csináltam egy kötbért számoló programot (egyelőre az emberi hülyeség ellen nincs felvértezve, tehát értelmesen kell kitölteni). Valószínű most már inkább a 2. ütem leendő lakói fogják használni nem sok örömmel: http://vizahaz.uw.hu/kotber/
TEGNAPRA VIRRADÓRA AZ A- , B- ÉS C- LÉPCSŐHÁZAKBAN FELTÖRTÉK A TÁROLÓKAT!!! Rendőrségi feljelentés és ujjlemhyomat vétel megvolt, aki esetleg még nem tud róla vagy nem vette észre nézze meg, hogy hiányzik-e valamije. Jelen tudomás szerint: nem vittek el semmit, csak feltörték.
Íme az eredménye annak, hogy a lépcsőház ajtaját soha senki nem zárja be...!!! Én ma a B-be kiteszek egy papírt, hogy este 9 után zárjuk kulcsra a bejárati ajtót. Szerintem a többi lépcsőházba is tegyétek ki...
nem tud valaki valamit a használatbavételiről? Megvan már? Érdekes, hogy elsőre csak átmenetileg kaptunk ugye lakcímet az önkormtól, de az A-nál már kitettek múlt héten egy lakcímtáblát.
Aki átvette már a tárolóját, használja is? Biciklit vagy értékesebb dolgot is benne hagytok?
Van egy falam, ami a 2. ütemmel határos. Az elmúlt napok nagy viharai alatt csúnyául beázott, méterenként foltos. Esetleg valaki már is tapasztalt hasonlót, vagy egyedi az eset? Sorstárs kerestetik...
Az egyik erkély ajtónk (az udvar felöli) nekünk sem nyílik/csukódik ha rásüt a nap. Már reklamáltuk, amennyit lehetett állítottak rajta, de még mindig nem az igazi. Csak annyit tudunk tenni, hogy újra reklamáljuk, újra reklamáljuk, és újra reklamáljuk, meg húzzuk-vonjuk-rángatjuk, inkább most romoljon el teljesen és véglegesen (hogy cserélni kelljen) mint a garancia lejárta után.
Tároló helyiséget vennék a Viza apartmanház 1. ütemében. A D lépcsőházhoz való közelség előny, de minden elhelyezkedésű és méretű érdekel. Ha véletlen valaki eladná a tárolóját kérem hívjon a 20/312-7057 számon, vagy írjatok e-mailt.
Kíváncsi vagyok, hogy más is tapasztalt-e hasonlót: Az erkélyajtók, ha rájuk süt a nap, vagy jó meleg van, szorulnak. Középen, ahol a keresztmerevítés van, a meleg miatt kitágul a fém, ami a műanyag burkolat alatt van, és emiatt se kinyitni, se becsukni nem lehet az ajtót, attól függően, hogy hogy érte a meleg az ajtót, nyitva vagy csukva. Amikor lehül a levegő, a jelenség elmúlik. Elsősorban azokat kérdezem, akiknek az ajtajára rásüt a nap. nf
Bondie, lehet, hogy hülyén hangzik, de nem nézhetném meg a T-Home TV-t működés közben? Van T-Online ADSL-ünk és szeretnénk T-Home TV-t is, megnézném, hogy működik, milyen kütyüket hoznak, stb. Szóval amolyan "referencia-látogatás-féle".
Egy bajom van tulképp, hogy ha lehet UPC-t szeretnék, nem T-Comot, meg T-Kábelt. UPC-hez meg nem tudok kontaktot még egyenlőre. De jön még kutyára kamion :))
Ne viccölj! Tényleg van tv-d??! IGAZI tv-d? Nézhető csatornákkal???? VÁÁÁÁÁÁÁ! Nekem is kell!!! :) De most komolyan! Kit kell keresni, telefonon-levélben-emailben-galambpostán-akárhogy is, csak elérjek már valami értelmes embert aki CSINÁL is valamit nem csak fékevesztett stílusban tessékel a susnyásba, hogy nem tudja???!!!
Tegnap én is megtaláltam a postaládában a nékem címzett levelet, miszerint közösktg-előfűtés stb-t fizessek. NEM FOGOK!!! Megvárom míg kijön a csekk, beslattyogok a Reaxba és majd kifejtem, hogy miért is nem! Május 20-tól vagyok hajlandó közösköltség témakörben fizetni, mivel 20-tól van működő képes állapotban a lépcsőház. Addig meg... fel sem idegesítem magam :)
Abszolute támogatom a közös szeánszot! Nem érdemes az első lakógyűlésig várni, mert lehet az idén nem is kerül rá sor...!!!
Március óta vagyunk a D lépcsőházban. Most jutottam el odáig, hogy a meló és a lakásberendezési teendők mellett pennát tudok ragadni.
TV+net: a beköltözésem első napjától van UPC direktem, amit 1 nap alatt a megrendeléstől kötöttek be. Havi 3.990 ft 2 éves hűséggel. Abszolút korrekt digitális (400 csatorna) műsort kapok.
Internetet ugye szintén nem lehet bevezetni a T-Com miatt (csak vezetékes telefonnal együtt lehet), ami kb. havi 10-11 ropi körül jönne ki. Céges korlátlan telefonom van így pláne egy nagy szar a tcom árukapcsolása. Most 1 éves hűséggel aláírtam a T-Mobilenál adatkártyás internetes megoldásra (HSDPA) ami 3,6 megás sebességgel jön igaz, hogy filmeket most 1 évig nem nagyon tudok majd fájlcserélővel letölteni, mert havi 2 giga a letöltési korlát, de havi 8.000 ft-ért abszolút jó szélessávú netem van, s a laptoppal bárhol tudok netezni az országban.
Közös költséget biztosan nem fogok fizetni a semmiért, még a kötbér 40%-ával is lóg nekem a REAX. Valamilyen szeánszot kellene szerveznünk Nekünk lakóknak, hogy közösen tudjunk fellépni közös ügyeinkben!!!
egyetértek, szinte semmit nem szolgáltattak a közös költségért eddig, főleg az "első időkben". Azt nem tudom, milyen jogi eszközeik vannak a behajtásra.
Egyébként meg van adva vmilyen emberke száma, akit ezügyben keresni lehet.
A Riverside-ban a lakásoknál is alacsonyabb a közös költség, és ugye elég sok mindent szolgáltatnak érte, uszoda, fitneszterem, portaszolgálat.
Az óraleolvasással kapcsolatos beírással teljesen egyetértek, ha hívjuk azt az emberkét, mi is fogjuk mondani ezt a dolgot. Olvassák le először az egyéni mérőket, és számlázzák ki, ne becsüljenek fel semmit.
Lakógyűlést hivatalosan szerintem nem tarthatunk amíg nincs használatbavételi, meg albetétesítés. Viszont nemhivatalosan akár össze is gyűlhetnénk valamelyik nap, nem?
jaffa,
azon ne aggódj, hogy hideg van a lakásban, hamar be fog melegedni. Itt már nagyon meleg volt az utóbbi napokban.
Nekünk megy a telefon, meg az internet is. Vagyis megyeget, volt már vagy három leállás. Kétszer magától helyreállt vagy félóra múlva, egyszer jelezni kellett az ügyfélszolgálton, és helyrehozták. Somoskői Helgát kell hívni a bekötés miatt.
Muslicaszerű bogarak itt is vannak, nem tudom, hogy miért. Talán a Duna közelsége miatt? Itt is csökkent a mennyiségük Chemotox nélkül. :) Ha valaki tud vmilyen vegyszer nélküli riasztást, írja már meg! :)
1. A bogarak valószínüleg az eső miatt lettek kevesebben:), de sajna én is minden nap porszívozom a tetemeket az ablak alatt...
2. Már működik a telefonom és ma hozták ki az DSL csomagot is, amit még össze kell állítani, de remélem működni fog. Vki itt a fórumon ajánlotta korábban Somoskői Helgát telefon/internet ügyben (T-Com/Online) 06-30-388-3228 és tényleg nagyon rednes volt.
3. Én nem csak a fűtés fizetésen lepődtem meg, hanem a garázs közös ktsg díján is , ami szerintem nagyon magas....főleg, hogy a Riversideban 1.600.-Ft/hó.
4. Hideg/Meleg/Fűtés....amíg nem lesz tele a ház, vagyis minden lakás, addig a fura hőmérsékletek nem meglepőek, mivel a falak is másképpen működnek/reagálnak egy bebútorozott lakásban, mint egy üresben...
Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy azt valaki érti, hogy a fűtésszámlát most miért a központi gázóra állása szerint akarják kiszámítani (és négyzetméterre lebontani)??? És állítólag majd augusztusban kompenzálják a lakás egyedi hőmennyiség mérőjének leolvasása után... Kérdéseim (hátha valaki jobban érti): 1) Miért nem olvassák le a lakáshoz tartozó hőmennyiségmérőt most? Ha kell, én szívesen segítek a REAX-nak: leolvasom a sajátomat és beküldöm nekik... A lakáskereséskor számomra az egyedi fűtés kiemelt szempont volt, mert elegem volt a légköbméterre leosztott horrorisztikus fűtésszámlákból. 2) Ki fogja fizetni a még be-nem-lakott lakások fűtését? Azokat a négyzetmétereket ugyen nem osztják szét "tévedésből" a lakók között? 3) Hogyan fogják fiogyelembe venni a négyzetméterre történő leosztáskor a beköltözés dátumát? Vagy aki májusban költözött az ugyanannyit fizet négyzetméterenként mint aki a télen? 4) Átadás-átvételkor nekem korrekten megmutatták a lakás hőmennyiségmérőjét és fel is írtuk az állását. De semmilyen központi órát nem mutattak, nem tudom hogy az mennyit mutatott amikor beköltöztünk. Ti láttátok? Egy soha nem látott mérőóra alapján fizessek? 5) Tényleg, ti befizetitek? 6) És ha rajtam kívül is valakiben ez ellenérzést váltott volna ki, akkor egyenként fogunk a REAX-hoz szaladgálni veszekedni velük, vagy láttok esélyt egységes fellépésre? Esetleg van a házban valaki, akinek képzettsége, szakértelme, gyakorlata van ilyen ügyek intézésében, legalább egy szép kerek levél megfogalmazásában amit a jogilag kevésbé felkészültek (pl. én : ) is aláírhatunk és együtt küldhetünk nekik? Nem is kell rögtön tiltakozni, kijelenteni kerek-perec hogy nem fizetünk (biztos kell valamit fizetni, az tény hogy fűtöttek, és az nincs ingyen), csak szeretnénk érdeklődni, megtudni, hogy mit és mi alapján készülnek kifizettetni velünk. Csak ennyit szerettem volna kérdezni...
A másik fórumra bár már írtam (kevés sikerrel :-) ), azért ide is megteszem: B I/4. - 3 fővel - 2007. május 3 óta megtelt.
Azóta már van vezetékes telefonunk is. Bár nem ez volt a cél, hanem az internet, ez már az első lépés a kánaán felé.
Kérdéseim:
van valakinek T-Online ADSL (működő)? Esetleg T-Home TV szolgáltatás?
nálatok is hideg van este? mi fázunk...kint 30 fok, a lakásban kb 20, vagy inkább alatta. (tudom, más örülne, hogy légkondi nélkül ilyen jó idő van, de elég hülyén néz ki, hogy 2 takaróval alszunk)
valaki átvette már a tárolót?
mikor lesz az első lakógyűlés? elég ciki úgy sétálgatni a házban, hogy fogalmam sincs, ki lakik ott, ki csak ott dolgozik, ki jött látogatóba.
HAHAHAHA! Leheet hogy felszámítaná, de hogy egy fillért nem vagyok hajlandó fizetni, az is tuti!!! Már elnézést, de mikor februárban beköltöztem a lépcsőházban még vagy egy hónapig nem volt rendesen világítás (elemlámpa rulez), a szemétszállítás nem volt megoldva - a konténerben történő szemételhelyzés nem ér - a takarítást hagyjuk, mert 3 lábtörlőn keresztül kellett bemennem a lakásba, hogy ne vigyek be 1 kg szemetet csak felet, a lift egy hete működik, uhogy nem igazán értem milyen közösköltséget akar felszámolni....
Mellesleg ha jól tudom: nincs házszám... nincs kábeltévé... nincs internet.... nincs telefon... nincs a szolgáltatókkal szerődés kötve (ELMŰ, stbstb) MAJD ha ezek mind készen lesznek, MAJD akkortól. Addig részemről nincs miről beszélni :)
Nálatok is alábbhagyott már a zöld bogár effektus? Múlt héten még annyi volt, hogy nem tudtam ablakot nyitni. Be-Chemotox-oltam mindent, uhogy nem tudom, hogy attól vagy csak simán elmentek, de most hétvégén már nem láttam annyit mint eddig.