dégyézé,
köszi! Azt hittem, az A-ban laksz.
Mi az A-ban lakunk, és febr. huszadika körül költözünk.
viza91,
szia!
Maximálisan egyetértek internetszolgáltató ügyben.
Gondolom, a Rokolya Úrra gondolsz, mint illetékes, Nekünk a hét közepén azt mondta, már megkötötték a szerződést a T-Commal. Erről ekkor a T-Comnál még nem tudtak, de ez lehet, hogy az ügyfszolg. tájékozatlansága.
Mi mindenesetre úgy döntöttünk, a UPC-vel vezettetjük be a kábelt. Akkor is, ha a háznak a T-Commal lesz szerződése. Azt mondták egyelőre, hogy nincs akadálya(?), csak a lakcím kellene ugye. Gondolom, ha többen vagyunk, még könnyebb lesz.
Azért is döntöttünk így, mert nekünk is UPC-nk volt, és nem volt velük semmi gond. A bekötést anno két-három nap alatt lerendezték.
Illetve a T-Comnál azt nyilatkozták, hogy nem kaphatunk kábelt, csak ADSLt a Viza-házba, amihez kötelező (!) telefonvonalat rendelnünk. Illetve egy hónapot mondtak bekötési határidőnek.
Szóval az a konklúzió, hogy bárkit választ a Reax, mi a UPC-t választanánk, remélem, nem lesz ebből gond.
A kötbér a mi esetünkben úgy nézne ki, hogy az utsó vételár részlet banki kölcsön, amit a használatbevételi után utal a bank, és abból utalja vissza nekünk a kötbért a REax. Egy hónap a határidő a banki kiölcsön utalását követően. Erről, meg a kötbér összegéről adtak egy papírt, aztán meglátjuk, mi lesz....(Szerintem ebből úgy ősz eleje előtt semmi.)