A kedd-szerdai napot roppant kellemes elfoglaltsággal töltöttük: sétáltunk. A többesszám alatt Kati barátnőm és én értendő.

Kedden Szentendre volt soron, elsőnek az ottani Közlekedési Múzeum, itt főleg a régebbi villamosok láthatók, és érdemes is megnézni őket. Múlt év őszén már jártam ott, akkor be is számoltam róla, most is megteszem, de igyekszem minél kevésbé ismételni magam. Szerencsére a múzeum könnyen megközelíthető helyen van, a HÉV-állomástól pár perc séta, méghozzá kellemes, árnyékos fasoron át vezető séta. Belépve megállapítottuk, hogy a kiállításnak van egy fedett és egy szabadtéri része. Egyikük-másikuk villamos mindkettőnknek személyes ismerősünk volt. Nem mindegyikre, de elég sokra fel is lehetett menni, meg is tettük.

Kapaszkodtam a kapaszkodókon, leültem a barna-sárga csíkos, fából készült padokra, amiket könnyű volt tisztán tartani, és fel-le eresztettem a villamos rácsos ajtaját, mindezt igyekeztem diszkrét mosollyal tenni. Sok érdekes látnivaló volt még, például olyan HÉV- szerelvény, amit teherszállításra használtak. Volt olyan szerelvény is, amin vizet, egy másikon meg gázolajat szállítottak, volt síncsiszoló, no meg olyan is, amivel a havat takarították el a vágányokról. Mindezek síneken álltak, és minden oldalról körül lehetett járni őket. Kinn az udvaron is akadt nézegetnivaló, meg is tettük. A műszaki szerelvények érezhetően nem a kényelmet, mármint nem a vezető kényelmét szolgálták, mert csak akkorka lépcsőfokokon (inkább kapaszkodókon) lehetett rájuk feljutni, de a lényeg az, hogy feljutottak! Volt olyan aprócska mozdony is, ami egybe volt építve a szeneskocsival, no, ez nem az én időmből való, de annál érdekesebb! Aztán visszatértünk abba a szobába, ahol fényképeket, dokumentumokat, gépalkatrészeket lehetett látni. Nagyon meglepődtem, mert valami olyasmi szobrot láttam, ami – legalábbis szerintem – erősen steampunk stílusban készült, és nagyon tetszett!  

Ezek után távoztunk, irány Szentendre, minden határozott cél nélkül, csak mentünk, amerre jólesett. Itt mindig akad nézegetnivaló, és érdemes rászánni az időt, ezt meg is tettük. Találtunk néhány keskeny utcácskáét, csak azért nem hívom sikátornak, mert ennek a szónak nem jó a hangulata. Egyik-másik olyan szűk volt, hogy a két könyökömmel elértem a falat, ami nagy könnyebbséget jelenthet annak, aki kissé tántorog.

Mindehhez csodás időt fogtunk ki, öröm ilyen körülmények között kirándulni!

Másnapra is ilyesmit terveztünk, csak éppen a Margitszigeten. Ide némi útmegszakítással jutottunk el, mert a Szabadság téren kezdtünk, megtekintettük a szobrokat, illetve főleg az AndrássyGyula azobrát. Frissen szerzett ismereteim birtokában újranéztem, és felfigyeltem a szobor oldalán lévő ábrázolásra. Feltűnt, hogy a békeszerződés aláírásnál csak Andrássy hordott kardot, elég kényelmetlen lehetett. Az is, hogy két képviselő fezt hordott, ők alighanem bosnyákok voltak. A testbeszédük kifejező volt, egyikük összefonta a karját, mintegy elzárkózva, a másikuk pedig a földet bámulta. Utána irány a Margitsziget, elbuszoztunk az egyik végére, és visszasétáltunk a másikig.

Elhaladtunk a Palatinus strand előtt, ott állt egy női aktszobor. Nemrégiben értesültem a történetéről, elég érdekes. Egykoron fura mód egy férfitársával együtt a Trianon utáni Magyarországot jelképezte. Hogy a férfi hová tűnt, nem tudni, de a nőt átkeresztelték Napfürdőzővé, és azóta itt áll. Elismerem, ez legalább stílusos volt,
Útbaejtettük az egykori Zenélő kutat (ráférne egy kis felújítás), majd a Japánkertet. Örömünkre ez utóbbiban két tavacskát is láthattunk, az egyiknél kis vízesés is volt, a másikon viszont éppen virágzott a tavirózsa. A levelei árnyékában egy teknős pihengetett, éspedig alighanem sárgafülű ékszerteknős, elég méretes példány. Volt néhány koi ponty is, no meg kishalak, alig akkorák, mint egy fogpiszkáló.

Következett a Rózsakert, no, azon aztán bőven akadt gyönyörködnivaló! Sokféle-fajta rózsa, a futórózsától a parkrózsáig, és a legtöbbjük éppen virágzott! Sajnos, őszinte bánatomra a legtöbbnek nem, vagy nem nagyon volt illata. A futórózsák pergola mellé voltak ültetve, már kezdik szépen benőni. A legtöbb látogató a zenélő szökőkút környékén ült-állt. Jókor érkeztünk, éppen akkor kezdődött a zene. éspedig a Vuk főcímdalával. Még jó néhány ilyen, félig-meddig gyerekdal következett, csodálatos volt a szökőkút vizsugarainak táncát figyelni! Nem sokan hagyták ott a helyet, amíg tartott.

Mi is megvártuk, amíg végetér, aztán indulás a villamoshoz, a nap kellemes része befejeződött, irány hazafelé, de egy szép nap emlékével.