Kaptam egy emailt, hogy lett egy utalványom, amivel európai szállodákba mehetek ingyen, csak az utalvány kiállítójának kell 1500 Ft-ot fizetnem SMS-ben, ami véletlenül egy offshore cég:)
A szállás díját előre kell kifizetnem, de a hotel az utalványon szereplő időpontot nem köteles betartani.
Tehát az egész az 1500 Ft-ra megy ki, természetesen azonnal kell döntenem(15 perc).
Amúgy az egész program hangaztos névvel bír, nagyon hivatalosnak is látszik a honlapja:
Európai Program
az Egyéni Turizmus
Fejlesztéséért
www.epetf.eu
Szerintem nagyon óvatosan kell bánni velük !
Én 3-5e ft ért nem izgulnék, hogy meglessz valakin keresztül és úgy ahogy én akarom, vagy nem és dühöngés vár rám. Inkább én intézek mindent és az biztos. Ezek a "csak étkezést kell fizetni és semmi mást" igéretekkel a helyszínen érnek a meglepik. Aztán a végén ugyan ott vagy, mintha teljes áron mentél volna.
Igen átverés annyiból, hogy mindenhol az "ingyen" szót hangsúlyozzák de elég buta ember az aki azt gondolja, hogy a semmiért bármelyik szálloda 3-4 napig vendégül fogja látni. Igaz az "ingyen" szó könnyen megvezeti az embert de ezért kell figyelmessen vágigolvasni a feltételeket. Átverés abból a szempontból is, hogy a kötelező tételek majdnem kiteszik az aktuális szoba foglalási értékét de ez esetben szerintem a "majdnem" szón van a hangsúly.
Saját példámból kiindulva: Télen voltunk Prágában pár napot és nagyon megtetszett így szeretnénk visszamenni még most nyáron. A mi minimális igényeinket kielégítő szállást akkor se találtunk 5000 Ft/Fő/Éj-nél olcsóbban. Nyárra főszezonra (pl: Augusztusra) csak feljebb mennek ezek az árak. Ebben az árban egy éjszaka és egy reggeli volt benne. Most ezen a weboldalon olyan szállást ami hasonló a télihez 6000 Ft/Fő/Éj értékben lehet találni ebben egy éjszaka egy reggeli és egy két fogásos ebéd van benne.
Na most megnéztem konkrétan egy szálloda ajánlatát: 1 éjszaka 600 Korona 1 főre és ebben egy reggeli van benne ha magamnak intézem a szobát. Ha az EPETF weboldalon keresztül intézem akkor 1 éjszaka 550 Korona 1 főre és ebben 1 reggeli és egy kétfogásos ebéd van benne. Nem azt mondom, hogy ez az évszázad biznisze és ettől leszek milliomos de még mindig jobban járok ha rajtuk keresztül intézem a szobát mint ha magam foglalnám le. Persze vannak más weboldalak és cégek akik hasonló kedvezményes szoba foglalással foglalkoznak esetleg még jobbak is mint ez körül kell nézni de én úgy gondolom, hogy pár ezret azért meg lehet spórolni ha az ember kiszámolja mennyi is az annyi. Lehet nem marad sok a zsebemben de ha 1-2 belépő ára megmarad az se rossz. Ezzel az oldallal konkrét tapasztalatom még nincs de vettünk már igénybe más hasonló oldalak szolgáltatását és pozitívak az élményeim.
Vannak pl utazás licit oldalak azok is nagyon kecsegtető árról indítják az utazásokat de végül szinte kivétel nélkül mind a piaci ár alatt pár ezerrel áll meg. Ettől függetlenül az elöző gondolatmenet okán ezeket is igénybe szoktuk venni. Sajnos, olyan csak a mesébe van, hogy az ember nem is játszik egy nyereményjátékon még is megnyer egy álomnyaralást tök ingyen.
A leírtaktól függetlenül én is azt gondolom, hogy picit megvezetik az embert és TV Shopos a marketing (Nagyon nem tetszik nekem se) de ha ugyn azt megkapom 3-5 ezer ft-al olcsóbban egy 30-40 ezres tételnél akkor az nekem is jó.
ez az eptf nem kamu nem is lehuzás, küldik a csekket , csaaaaak , ellátási díjat kell fizetni a szállodának ami meg kva sok ... 1/fő/nap 4000 huftól a csillagos égig ...
Az a legszomorúbb, amikor egy olyan családba kerül egy ilyen szemétlevél, ahol nem akad gyanakvó személy, aztán, ha már befizettek, hiába mondják: én nem ilyen lovat akartam!
A pénz, ( amiből mostanság nem túl sok van ) vagy elveszik, vagy eltöltenek egy kevésbé édes néhány napot, muszályság alapon.
Azt még megértem, hogy kapok pár SPAM levelet, de hogy ezt az Origo is támogatja ..
Ezt a levelet az optimail online direkt-marketing rendszeren keresztül küldtük a(z) ****@freemail.hu címre az Ön előzetes hozzájárulásával, melyet az Origo Zrt.-nek tett a freemail.hu ingyenes rendszerébe történő regisztrációja során. E szerint Ön marketingtartalmú célzott üzenetek fogadását vállalja. Szolgáltatásunkkal kapcsolatban bővebb információval szolgálunk az Ön számára a www.optimail.hu oldalon. Amennyiben a továbbiakban mégsem szeretne az érdeklődési körének megfelelő kedvezményes ajánlatokat vagy nyereményjáték-ismertetőket kapni, kattintson ide. Az Origo Zrt. adatkezelési nyilvántartási azonosítója: 820-0001
Szóval az ide-re kattintva le is iratkoztam róla!
Leírtuk itt már párszor pedig. Úgy lehetséges, hogy nincs joggyakorlat ellene. Egyszerűen egy olyan kvázi legális reklámtechnika, ami joghézagot lovagol meg. Félrevezeti az érdeklődőt, de mégsem...
A családom teljesen belelkesült, már a térképet nézegették, amikor felhomályosítottam őket, hogynincsen ingyen leves. Csak azt tudnám, hogy a pék f@szába tehetik ezt meg, most hol van a PSZÁF, meg a többi hatóság? Amúgy a levél hemzseg a nyeltani hibáktól, a leggorombább az igen-nincs alternatíva. Valahol a távolban egy szótárból fjordították, szégyelljék a pofájukat!
Na erről ennyit, további átverés mentes napokat nektek!
Én ma kaptam meg az ominózus levelet, kétszer elolvastam, aztán azonnal keresgélni kezdtem, és már itt is vagyok köztetek!
Hálás köszönet, a topik nyitójának, és a hozzászólóknak!
Az ember gyanúja nem elég, kell hozzá bizonyosság is, és én most ezt megkaptam.
Még nem is jelentkeztem be hozzájuk, de nem is fogok!!
Végig olvastam a fórumot, és ez nekem elég!
Lehet, hogy tényleg kedvezőbb áron lehet nyaralni, mármint annak aki ilyen üdülést tervez!
Kíváncsi lennék, vajon mi lett Fruzsikával, azóta?
Az én álláspontom szerint, ott van az egyik trükk, hogy szállodába kell menni, megszállni.
Nekem magamtól ez eszembe sem jutna, én saját magam szeretek szállást keresni, nyaralást szervezni. Olyannak tervezem, amilyennek én akarom, és mivel nem vagyok egy helybenülő fajta, nekem nem az az igazi pihenés, ha közben NEKEM kell igazodnom a szállodához. A másik dolog az, akkor kelek amikor akarok, és nem időre megyek kajálni, hanem, ha éhes vagyok, stb.
Aztán, ha valami nem jól sülne, csak magamat szidhatnám, de ilyen nem szokott előfordulni!
Na, megyek, törlöm ezt a szemetet, ami valamilyen rejtélyes okból nem is spam-ek közé érkezett!
Értesítjük, hogy az Európai Programban az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért Önre esett a választás, hogy eltölthessen 3 éjszakát egy szálláshelyen, amit a kis és közepes objektumok csoportjából Ön választ ki.
A jóváírt elszállásolásról szóló tanúsítvány átvételéhez kérjük, jelentkezzen be az EPETF Program internetes szervizébe, és az alábbi Kiutalási Kóddal, annak lejárati ideje előtt, erősítse meg személyazonosságát.
A kiutalási kód lejárata: 2011-05-15 23:59 Kiutalási Kód:UE2ET-FRRX4
A belépés után töltse ki a kérdőívet, és adjon meg egy kézbesítési címet, ahol át tudja venni a Tanúsítványt tartalmazó küldeményt. A Tanúsítvány egy olyan dokumentum, amely két személy 3 éjszakányi jóváírt elszállásoláshoz való jogát igazolja, egy, általuk kiválasztott hotelben. A Programban Európa 14 országának 650 hotelje és panziója vesz részt.
A Program célja a kis és közepes szálláshelyek támogatása. A Program Kedvezményezettjei maguk választják ki a nekik megfelelő hotelt, panziót, ahol pihenni szeretnének. Így Önök, az EPETF részvételével, anyagilag támogatják ezeket a szálláshelyeket.
Az EPETF, mint minden ismert európai fejlesztési program, pénzügyi és nem pénzügyi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a Kedvezményezettek jelentős engedménnyel pihenhessenek európai hotelekben, panziókban és falusi szálláshelyeken.
Amennyiben nem hazugsággal (hogy nyertünk ugyebár) lenne az egész megoldva, hanem pl legalább apróbetűsen ott lenne hogy promóciós, akciós ajánlat és nem pedig az, nyereményjáték. Hiszen valóban - már ezt is kitárgyaltuk itt - a végösszeg esetenként ugyan valamivel tán kedvezőbb (de ezzel sem árt vigyázni, mert sok más esetben meg még lefejnek ezzel-azzal), de ez még messze csak egy átlagos akciós árengedménynek felel meg.
Egyébként lenne realitása, mert az únió segíthetné a turizmus fejlődését, ha már a belűl termelt és kívülre eladott termékek mennyisége csökkent. Nekünk itt Magyar országon nem hozott semmi jót az únió és szerintem lenne élet kívül is. Ha gyengítenénk a forintot és mindent magunk termelnénk meg akkor a külföldiek mind ideözönlenének.
és még küldik, úgy látszik sikeresen húzogatnak embereket:(
ÉRTESÍTÉSÉrtesítjük, hogy az Európai Programban az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért Önre esett a választás, hogy eltölthessen 3 éjszakátegy szálláshelyen, amit a kis és közepes objektumok csoportjából Ön választ ki. A jóváírt elszállásolásról szóló tanúsítvány átvételéhez kérjük, jelentkezzen be az EPETF Program internetes szervizébe, és az alábbi Kiutalási Kóddal, annak lejárati ideje előtt, erősítse meg személyazonosságát.
belépés után töltse ki a kérdőívet, és adjon meg egy kézbesítési címet, ahol át tudja venni a Tanúsítványt tartalmazó küldeményt. A Tanúsítvány egy olyan dokumentum, amely két személy 3 éjszakányi jóváírt elszállásoláshoz való jogát igazolja, egy, általuk kiválasztott hotelben. A Programban Európa 14 országának 650 hotelje és panziója vesz részt.
Köszönöm Sajnos boka olvtársnak ezt a topikot, mert az érkező mail nagyon gyanus (csak úgy kapok valamit ingyé olyan helyről amiről még senki se hallot) dolog leellenőrzése gyorsan ment. Én egyébként alapvetően semmit nem hiszek el elsőre körültekintés nélkül, mert a környezetemben annyi embert csaptak be ilyen olyan szar ajánlattal, hogy én immunis lettem. De a tájékozottságomnak jót tesz az utánaolvasás.
Van egy nagy különbség. Amit te kaptál az az úgynevezett scum üzenet, azaz nettó csalás (internetes bűnözők spam üzenetekben zombiképekről, botnetekről küldözgetik milliószám), a palimadár közvetlen lehúzása, tehát abszolút bűncselekmény (bár a kisérlet sajnos nem súlyos), legalábbis ha meg is csinálják és a madár kifizeti a kicsalt "költségeket"...
Amiről a topik szól, viszont legális dolog. Egy sajnos törvényes trükk, legális átverés, mézesmadzag. Egyelőre nincs tudtommal joggyakorlat ellene, pedig morálisan Kb ugyanolyan disznóság, mint mikor a sört felvizezik egy étteremben, vagy mint mikor átcímkézik a romlott árut. Olvass vissza: a topik erről szól. Ezt most azért tettem be, metr ez a legújabb hasonló próbálkozás...
Értesítjük, hogy az Európai Programban az Egyéni Turizmus FejlesztéséértÖnre esett a választás, hogyeltölthessen 3 éjszakátegy szálláshelyen, amit a kis és közepes objektumok csoportjából Ön választ ki. A jóváírt elszállásolásról szóló tanúsítvány átvételéhez kérjük, jelentkezzen be azEPETF Program internetes szervizébe, és az alábbi Kiutalási Kóddal, annak lejárati ideje előtt, erősítse meg személyazonosságát.A kiutalási kód lejárata: 2011-05-04 23:59 Kiutalási Kód:UE2ET-QQ3FVJELENTKEZZEN BEA belépés után töltse ki a kérdőívet, és adjon meg egy kézbesítési címet, ahol át tudja venni a Tanúsítványt tartalmazó küldeményt. A Tanúsítvány egy olyan dokumentum, amely két személy 3 éjszakányi jóváírt elszállásoláshoz való jogát igazolja, egy, általuk kiválasztott hotelben. A Programban Európa 14 országának 650 hotelje és panziója vesz részt. A Program célja a kis és közepes szálláshelyek támogatása. A Program Kedvezményezettjei maguk választják ki a nekik megfelelő hotelt, panziót, ahol pihenni szeretnének. Így Önök, az EPETF részvételével, anyagilag támogatják ezeket a szálláshelyeket. Az EPETF, mint minden ismert európai fejlesztési program, pénzügyi és nem pénzügyi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a Kedvezményezettek jelentős engedménnyel pihenhessenek európai hotelekben, panziókban és falusi szálláshelyeken.Az üzenet az Európai Unió egyik tagállama véletlenszerűen kiválasztott állampolgárának lett elküldve. Az üzenet jelzete: UUWE/38999000000001as11Európai Program az Egyéni Turizmus FejlesztéséértAz EPETF-ről|Szabályzat A szálláshelyek listája Kapcsolat
Mi már 2-szer voltunk ilyen Eurorest-es csekkel, igaz régebben. Talán 2006-ban Zalakaroson és 2007-ben Prágában. Egyszer sem vertek át és sokkal olcsóbb volt a szállás, mint a csekk nélkül. Lehet, hogy ma már nem olyan jó a helyzet.
No,en is beugrottam!! Nemcsak az 1900 ft-ot vettek le a szamlamrol, hanem+1USD-t is!!!..amirol szo nem volt...itt mar gyanus volt a dolog, hatmeg, amikor a harkanyi XAVIN HOTEL arait megneztem--ugyanis tobbszor voltunk mar naluk, igen kellemes szalloda--de kb ugyanennyit fizettunk szallassal egyutt./Egyebkent 2500FT avacsora ara,szamoljunk 1000-et a reggelire es 1000-ot a wellness hasznalatra---messze nem 7100!!! Felhivtam nehany ajanlott szallodat, mindenhol uannyi volt az 1 ejszakas szallas felpanzioval, mint amennyit az utalvannyal "KEDVEZMENNYEL"fizetni kell. Kerdezem:EBBEN AZ ORSZAGBAN MINDENT LEHET BUNTETLENUL???:?: