Na, ez se tegnap volt, de ha már megírtam, beteszem...
Meg aztán jövő héten megyünk a Standba is.
Essencia
Általában úgy szokott lenni, hogy szeptember-október táján szoktunk olyan éttermekbe menni, amiről beszámolót érdemes írni, elvégre nem vagyunk mi egy Vajda Pierre:)
Most viszont egy sajnálatos baleset miatt (leesvén egy létráról szó szerint szilánkokra tört a jobb könyököm, kibírtam röhögés nélkül, viszont fogytam vagy 10 kilót, volt is miből...) mindez áttevődött a késő-télre, úgyhogy most sikerült megejteni az Essencia-t.
Jókora étterem ez, meg sem tudom számolni, hány asztal van és ennek megfelelően péntek este ide vagy oda, nincs is tele. Ez nem baj, csak megjegyeztem. A belső pedig egyfajta ódon indusztriál, vagyis boltíves beltér csupaszra pucolt téglákkal és mindezek fölött a szintén csupasz szellőző csövek, nem kellemetlen, talán érdekesnek nevezném, vagy ki tudja…
3-féle menü kapható, az Itthon, az Otthon és a Május 17.
Itt ugyebár egy magyar-portugál vegyes házasságról van szó, így az egyik (Itthon) a magyar, a másik (Otthon) a portugál menü, május 17-én pedig a lányuk született, mint megtudjuk a kedves felszolgáló lánykától és az a menü nagyjából az előző kettőből van összeválogatva. De amúgy az itthon/otthonban is van 1-1 választási lehetőség, meg lehet kérni itt-ott kaviárt, szarvasgombát, felárért.
Mi adunk egyet az ultizóknak, egyet a betlizőknek, május 35-ét pedig meghagyjuk Erich Kastnernek.
Üdvözlő falatok jönnek, egy tőkehal-rudacska, egy „bundás kenyér” tejföllel a tetején és egy cékla zselébe mártott (nagyjából nyers) libamáj bonbon, a fehér izé mellette „libazsír-hó”, impozáns, csak evőeszköz híján nem tudom külön megkóstolni és rájönni, mi az és hogyan csinálták. Szóval a kis kosárkával együtt kell ezt bekapni, aztán örülni. A halacska és a máj kiváló, a kenyér amolyan egynek elmegy.
Itthon érlelt magyar marhatatár tormával az első fogás, ami remek, csak a mellé adott vaj ad okot némi fejtörésre. Nem az íze, vagy az állaga miatt, hanem hogy mit csináljunk vele? Merthogy a tatár rajta van a kenyéren, közé már nem kenhetjük, de aztán valahogy ráügyeskedjük a falatra.
No és erről sajnos nincs fotó.
Otthon mindjárt választhatunk makréla és polip között, a polip nyert, szép az állaga, nekem az íze egy kicsit furcsa, de állítólag ennek ilyennek kell lennie. Mindenesetre karakteres, nem vízízű, ez tény.
Jár mellé sütőtök püré, karalábé hártyavékonyra szeletelve, savanyítva és zöldfűszer veluté.
Itthon most választhatnánk tojáslevest, de akkor már nyilván inkább a dödölle jöjjön, jön is és ilyet bizony nem főznek Zegen. Jó bőven mérik hozzá a kaviárt és egy a képen látható vagány zöld mártás van alatta, nem érheti kifogás.
Otthon pedig egy zúzás ravioli következik, ami nem rossz, de végső soron az, aminek kinéz: paradicsomos ravioli.
Most meglepetésként kapunk egy pirított kovászos kenyeret és mellé valami különleges olíva olajat, ami valóban finom, érdekes átvezetés, de nem kellemetlen.
Mindig más felszolgáló hozza a kaját, az éppen aktuális pedig nem más, mint a szomszédom.
Ő nem ismer meg, de én igen és ez meg is éri, mert a találkozás örömére hoz nekünk 2 pohár bort grátisz, ami mivel itt 3.500.- Ft körül van egy pohár bor, igen gáláns dolog tőle!
Az Itthonban most az jön hogy fürj, lilakáposzta, cvekedli.
A fürj egy mellet jelent és egy szétszedett, majd a csonton újra összerakott combot, finom kis darab mindkettő. A lilakáposzta egy püré, a cvekedli meg megint csak az, aminek kinéz, jó kis jus jár még hozzá.
Az Otthonban viszont tőkehal, vizitorma, kaviár. Hát a tőkehal kétségkívül megint csak tökéletesen van elkészítve, de túl nagy meglepetést ne várjunk tőle, a vizitorma szintén veluté formájában jelenik meg és van még egy kis savanyított vadbrokkoli-szerűség is, biztos mondták, pontosan mi ez, de elfelejtettem és sajnos nem vagyok egy kimondott botanikus.
Itt hümmögök kicsit, mert némileg bátor az ízesítés, hogy ezzel az enyhe eufemizmussal írjam le azt, hogy kicsit sós, amire a kaviár is rátesz és bár így sem rossz, de főleg a hal elbírna több savat, szóval abból a savanyú és zöld ágacskából elférne több is.
Az Itthon főétele szarvas „vadas módra”, bármit is jelentsen az idézőjel. Vagyis hogy azt jelenti, hogy egy mustármagos jus van a hús alatt, a vadas püré formában van jelen, kérhető még rá szarvasgomba 2.000 forintért, de őszintén szólva sokat nem ad hozzá az amúgy teljesen kompakt kis fogáshoz. És megkönnyebbülve konstatálom, hogy itt is tudnak úgy húst sütni, ahogy a Szél Tamásék.
Az Otthoné pedig mangalica, koriander, kagyló. Igazi surf and turf, vénuszkagyló van a hús mellé és szintén vékonyra szeletelt karfiol, egy zöldségpogácsa, meg jus természetesen, a koriander szerencsére megfelelően visszafogott adagolásban. Kipattogtatott hajdina adja a roppanós elemet.
Mindkét főétel kimondottan szép munka.
Most pedig kapunk egy frissítő-átvezető izékét, sabalion valami piros gyümölccsel, ami nyilván a képen is látszik, többet viszont én sem tudok róla, de amúgy a funkcióját maximálisan betölti.
És már a desszertnél tartunk, ami Itthon mézes krémes, homoktövis névre hallgat. És tényleg az, rusztikus törökméz darabokkal és én mindig azt mantrázom, hogy csoki-csoki-csokival, úgyhogy van itt is csoki, az a gömböcske olyan, mint az orosz túrórudi, ami leírva furán néz ki, de tényleg nagyon finom.
Otthon pedig a desszert „bolo de bolacha”, ami ahogy utána néztem egyfajta kávés torta, ami nyilván azért van idézőjelben, mert ez is szét van szedve. Ez is remek.
És már csak az utódesszert van hátra, mint a hobbitoknál a második reggeli, ami egy kocka zserbó és egy kicsi tarte.
Összességében ez a konyha kétségkívül bőven megüti az egy csillagos szintet, igazi hibát nem is tudtam felfedezni (még szerencse:)
Érdekes módon a magyar vonal a séf portugálsága ellenére erősebb szerintem, de persze a másik is megfelel a kényes ízlésemnek.
Mindez a nívós szórakozás egy üveg plusz két pohár borral, két üveg vízzel és a 15% szerviz díjjal mintegy 125 ezer forintos tétel (volt majd egy éve, ma már biztos több...), még jó, hogy lehet kapni:)
Remélem, átmennek a fotók is és nem hiába küzdöttem vagy egy órát...
