Szerintem a hajtással nem variáltak, macerás lenne megoldani, hogy emelve ne hajtson, elég volt egy tengelyt hajtani, ezeknél az "univerzális" gépeknél. A dupla húzós sokkal ritkább és tényleg csak a nagy igénybevételű gépeknél használják!
Tegnap én is a dunakeszi auchanba vettem két rábát fél kilenckor és én voltam az első!
Válogathattam is, mert a bácsi akkor bontott ki egy akkora dobozt, amibe volt legalább 20 db rába! :)
Szerintem 1490Ft-os darab áron nagyon megérte, jó lesz átalakításhoz!
Erre az árra még ne vegyél mérget. Ismerem ezt a webáruházat, szívesen vesz fel előrendelést már a bemutatás után a jövőben megjelenő modellekre, ami aztán majd egyszer teljesül, de addig sok minden változhat.
Például ugyanitt előrendelhető hónapok óta a nemrég itt kitárgyalt , fél éve beígért BKV-s Premium ClassiXXs Ikarus 60-as is, aztán mégsem kapható sem itt, sem máshol.
Logikusan ezekre gondoltam, de sosem lehet tudni, hogy milyen kacifántos marhaságot találtak ki hajtásláncra, amit, aztán később dobtak, de egy része benne maradt, hátha el tudják nyomni szovjetbe. Ez lett volna a másik tippem, hogy a pakoláshoz le tudjon "térdelni".
Lényegében igen! Üresen vagy résztben rakottan le sem engedték a tengelyt, hogy csökkentsék a gumikopást, és csak tényleg nagy terhelésnél engedték le, mert ezek legtöbb esetben nem kormányozottak, és kanyarodáskor tényleg koptak rendesen! (Volt kollégámnak volvo f12 feltúrta a viacolort a telephelyen! :))
Persze a mai típusok gépes vagy pót esetén már maguk szabályozzák terhelés függvényében!
És persze a rakodásnál sem volt utolsó szempont, hogy volt szint szabályozás! :)
Nekem van három is, és mind jó! Ez duplahúzós, nem bogis! Policecars által betett (mindenhol tévesen írt és nem 831-es) hanem 832-es rendelkezik bogis tengellyel!
Még pár kép az olaszoknál megjelent Rába 831-ről, kíváncsi vagyok, az itthon forgalomba kerülő modell a csomagoláson kívül különbözik-e még majd valamiben ettől.
Ezek nekem is fokozottan gyanúsak (meg a szokásos szöveg, hogy a "készlet erejéig" tudják kiszolgálni), lehet csak behúzás volt a lista és készletváltozásra hivatkozva ide akarnak vágni pár Jelczet.
Mind a Rábához, mind a Csepelhez elég gyenge újság járt. Tudom, hogy mindegyik Deagos újság csapnivaló, na de beletenni poszterként egyikbe egy random Tatrát, a másikba egy Skodát?! Abszolút nem illettek a képbe, fel is szaladt a szemöldököm amikor odalapoztam.
A szöveg elég semmitmondó volt magáról a modellben megformált járműről, leginkább általános ismertető magukról a márkákról. A Csepelnél az elején tejes vonatkozás is volt, hirtelen azt hittem, összekeverték a szöveget a későbbi tejszállító 710-essel, de végül csak nem.
A Rába újságjában egy bekezdést egy az egyben egy 10 éves vezess . hu cikkből másoltak ki, a Csepel újságjának hátulján pedig nem jelzik, mi lesz a következő számban. Apropó következő számok: a mellékelt útmutatóban más típusok és más sorrend van, vajon melyik az igazi, a weboldalas vagy a nyomtatott? Elég gyanús, hogy nem mutatták meg az újság végén, hogy mivel folytatják.
Áruld már el, kérlek, mi a gondod a te(!) hozzászólásoddal kapcsolatban az én(!) szövegértésemmel? Továbbá miből jött az le neked, hogy én csak "okoskodom" itt? Bocs, hogy most az ezen a nicknéven írt, erősen és szerintem teljesen indokolatlanul személyeskedő írásodra reagálok és csak arra(!), és csak most(!), mert nagyjából azért lenne egy olyan sejtésem hogy "M.Bandi" mögött is te vagy, ez utóbbi csak azért lehet érdekes, mert megnéztem, hogy ezen a nicknéven a mai itteni beírást megelőzően 2022.05.15-én volt az utolsó hsz. ebben a topikban. Engem a tiedéhez hasonló személyeskedés és trollkodás eddig sem zavart különösképpen, és valszeg ezután sem fog, csak nem jó, ha a tiedéhez hasonló hsz-ek tönkre vágnák ezt a topikot.
Csak hogy értsd: részemről teljes mértékben jószándékú volt a kérésem, eszembe sem jutott megkérdőjelezni a szavahihetőségedet, kár, hogy te másként és így reagáltál arra..., megjegyzem nem is nagyon elegáns módon, de hát, ez legyen a te jogod és szabadságod.
Kérdezném tehát újra: mi a gondod az én szövegértésemmel? Kérdezném, de a te 138352. hsz-edben már nem látom a teljes, eredeti hozzászólásod szövegét, abból csak az a szövegrész olvasható, amit én a sajátomba a tiedéből beidéztem. Vajon miért is történhetett ez a törlés, és kinek a jóvoltából? ...csak mert a moderációs topikban sem láttam erre vonatkozó kérést.
Tedd meg, hogy privátban válaszolsz, és amint olvastad ezt, szerintem mindketten kérjük az érintett hsz-ek törlését, oké?
Szerintem nem, sem a lengyeleknél, sem a cseheknél nem bukkant fel, a francia/olasz (spanyol?) nagy tűzoltóautós sorban szerepelt, fehér csíkon Feuerwehr felirattal, ha jól emlékszem.