Úgy ahogy mondod, na nem a feljelentés jutott eszembe, hanem a popójába feldugás keresztbe. Az ilyen ember nem véletlen cseréli le a nádfedeles tetőt acéllemezre :)
Mondtam az embernek akié a motor, hogy oké, hogy Bíró mezőtúron, de akkor menjünk el és csak akkor hozzuk el ha beteszi valami padba és megmutatja, hogy nem üt. De mivel buszsofőr vitte és buszsofőr hozta, még az a lehetőség se volt meg, hogy élőbe lek*rvaanyázzuk.
Az lett ennek a főtengelynek a baja, hogy nem fért bele a költségvetésbe az út Horváth Palihoz Székkutasra.. 2 éve nála cseréltettem hajtókart a CRben, ott állhattam mellette végig, én így szeretem. Nem leadni és visszakapni 2 hét múlva. Nem hiába krosszos :)
Sokan sokféleképpen közelítenek meg ilyen problémákat, engedtessék meg, hogy én is leírjam mit tennék.
1: kicserélném mindkét főtengely szimmeringet, megnézném a csapágyak lógnak-e. 2: elgurulnék oda ahol van stoboszkóp és ránéznék a gyújtásra, ahol Ladát szerelnek ott biztos van. 3: ez után átnézném a karbit, hogy gyári előírt méretű fúvókák vannak-e benne, és hogy precíz-e az úszószint. A súbertű gondolom már nem gyári, azzal próbálkozni kell akkor. Valószínű egyébként ott körül lesz a baj, lejjebb kéne ereszteni egy próba erejéig. 4: Prista 2T extra nekem bevált olaj. 5: fejleményeket mondod és akkor majd tovább folytatjuk a terméktámogatást :)
/gepjarmu iparban. /verseny szinten sem/ hasznalnak beforrasztos cuccokat gyujtashoz. szabvany. vagy de gyakorlati oka van annak.. hogy oldhato kotesben kapcsolodnak a gyujtas cuccok.. /
igy elnezve googlit.. jol emlekszem. motoplathoz nincsenek kulon dobozok..
Nem tudsz gyujtason olyat allitani, mi befolyasolna ezt a hibat.
Probalkozz gyertya cserekkel.. pipa, es gyujtokabel cserevel.
Adj neki kisebb elektroda hezagot, hogy gyenge gy.trafo hiba is kiszurheto legyen.
Nem ismerem az mz megszak. nelkuli gyujtasat.. igy erre vonatkozo tippet nem. csak altalanost tudnek adni hall szenzor es egyeb esetre.. de sztem ahoz nem tudsz eleget.
Nem sertes. de elektronikaban az turkaljon, ki keni vagja.
Ha a sárbogárdi srác azt hiszem waczak, olvassa a fórumot, akkor neki szól a következő üzenet! Van egy 6V4amperes aksim (ment vele a motorom). Ha kell akkor írj a fórumra holnap (péntek) délig!
Neked sem esett le , hogy vicc volt ? :-o Évek óta azt pofázom , hogy 250 ETZ-re felesleges az ilyesmi , 92-93 körül lett próbálgatva 1 irányba szabályzós és semmi változás :-o De akkor pontosítok : Sztem 250- ETZ-re 40 lóig felesleges ......
Köszi az olaj ajánlatokat, de sztem nem azért kormol mert haverom MZ-jét is azzal keverjük, a babettát és a simsont is... szval vmi más lehet. Hnap megnézek egy oldalt és az alapján belövöm újra a karbit.
cam aro:
KIváncsi lennék arra h a gyujtással mit tudok kezdeni? tudok e állítani rajta vmit vagy egyéb okosság.
Merj akkufeszt mindket esetben.. es kezdj el gyanakodni valami zarlatra a baloldali rendszerben.
/rele kozos, utanna az index kapcsolo.. az osztja jobbra, vagy balra a rele jelet egyenest az egoig. itt lehet gixer. ebben a szakaszban. kapcsolotol egoig.
Ertem mire gondolsz, de mznel annyit nem szamit az, hogy nem lesznek feszitve a csapagyak.
Megbirja annelkul is. /ez miatt c3-4 -hez sem kell ragaszkodnod. /
Szval a loctite, az nem javitas, hanem problema megoldas.
olcso, az ujhoz kepest.
Arra ugyelj, hogy azt a vallat, mi az eredeti atmero.. az csiszold le kisse. /beljebb log a csapagy./ es tiszta feluleten, keves loctitevel,, forgasd at jo parszor a csapagygyurut a tengelyen, hogy mindenhova be sutyolja a termeket. + van par buktato.. de azt hosszu irni, es latni fogod, ha ra keszulsz.
A masik megoldas, az az uj/ra/ illesztes.
De az meg draga, a loctitehez kepest.
Te tudod hogy olcsot, vagy dragat akarsz.
En ragasztanam. zokszo nelkul.
Csapagyak szabvany meretek,, nincs +, - besorolas illesztesben.. >> egy szabvany =egy meret. /ezredig /