Sziasztok Segítséget kérek ahhoz, hogy a Kerio/Sunbelt tűzfalon hol és mit kell beállítani, hogy az X-lite kliensen müködjön a Neophonex. Jelenleg, ha a tűzfal bekapcsolt állapotban van hívásokat nem tudok fogadni. Köszi elöre is a tanácsokat
Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a telefon fogalma ott kezdődik, hogy nem kell hozzá más működő eszköz (a modemtől eltekintve). Így tehát a Skype-telefonok és egyéb USB-"telefonok" (még a DECT-es is, hiszen a számítógépnek akkor is mennie kell) csupán az USB-n lógó billentyűzet, kijelző (HID - HUman Interface Device az USB meghatározása), hangkártya, mikrofon és hallgató együttesét jelentik, balekra hangszerelve. Aztán majd meg lehet nézni a (néha nem is annyira) olcsó eszköz híg levét a számítógép áramfogyasztásának a tükrében. A végén meg a dolgozó csak megveszi az önálló eszközt, így lesz aztán tényleg drágább a leves, mint a hús. Mert ha felhívható akar lenni, akkor 24 órán át járathatja a számítógépét.
A púdert úgy tűnik, kint felejtették, tán még a t-online megszűnése előttről. Viszont mindene működik. Ellentétben a neophonex-szel, ami az elmúlt néhány hétben éjszaka 1-2 órán át nem tudott regisztrálni. Ez a legutolsó, de tegnap hajnalban is, reggel is, este is volt ilyen, a hajnali több mint egy óra, a többi 10-15 perc
24.11.07 03:46:16 Anmeldung der Internetrufnummer 0621380xxxx war nicht erfolgreich. Ursache: Gegenstelle antwortet nicht. Zeitüberschreitung.
A Fritz beszél ilyen szépen svábul. A hibaüzenet: a szerver nem válaszol, időtúllépés.
Csinálhatna a Neo is egy olyan csomagot, hogy pl. havi átalánydíjért az összes Mo-i vezetékes telefont költségmentesen lehetne hívni.Ez nem lenne újdonság mert a világon több ilyen VoIP szolgáltató is létezik.
Tegnap tényleg rossz volt.Egy hete is volt gond vele, de előtte hosszú hónapokig hibátlanul működött.Ettől eltekintve szerintem a Neo a legjobb publikus VoIP szolgáltatás Mo-n.Ha nem ADSL-ed van (kábel,mikró,LAN) akkor már a telefonért fizetett alapdíjat kapásból megspórolhatod némi kezdeti beruházás után.Egy ATA egység v. VoIP teló nem árt hozzá.Mert tudjuk, hogy úgy az igazi használni.
Nálatok normálisan működik ma a Neo-s szolgáltatás?
Itt a kapcsolási idő megnőtt, kimenő hívásnál semmi visszajelző hang nincs (X-lite, Ekiga, Siemens C450 IP, két accounttal is lepróbálva), vagy megszakad, vagy egyszercsak beleszól a hívott fél. Ha összejön a hívás akkor a hang bugyborékol. Sávszélesség rendben, router beállítás változatlan. Ha megcsörgetem a mobilom és kicsörög, a hívás megszakítása után a mobil csörög tovább.
Bejövő híváskor rögtön csörög, de a hang 20 másodperc múlva jön csak meg.
Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél jobb szolgáltatást nyújtsunk Önöknek. Rendszereink ezirányú frissítése miatt a Klip regisztrációs, egyenleg feltöltési és hívásinformáció lekérdezési szolgáltatásai átmenetileg nem érhetők el.
Türelmüket és megértésüket köszönjük! Magyar Telekom Nyrt."
Lehet a NeophoneX-et sz--ozni, de én ott ilyet még nem láttam ;-) Ezt a pofátlan [dátumot, végdátumot, bármi konkrétumot nem tartalmazó] szemetet csak egy T-s czég képes így kitenni az ablakba ;-(
Úgyhogy - egyelőre - nem tudom kipróbázni amit igértem ..
Ahol én ilyen hibát tapasztaltam (szintén kvri LAN-os net, mert egy router mögött vagyunk!), ott pl. az első 500-100 ms ideig még éppen kimegy az RTP pakk (pl. ha nagyon cseles vagyok, akkor egy hangpostát még "el tudok tárcsázni" - aztán annyi).
Azaz talán (!) ez nem zárja ki az ISP-t. Plánye a digi-t - így kis betűkkel! Pláne a LAN-ost! Juj! Egy mezei és már alközpontnak is gázos digitális központot VoIP bővítéssel használnak a nyilvános telefonhálózat ellátására - olyan is! Van olyan ívpontjuk - naná, a X. kerületi kirendeltségük ez.. -, melyen még a 2400-es fax sem megy le, és hallani is borzalom ahogy meghal ;-/ Egyébként, remélemnem tőlem fogod megtudni, de a VoIP nyilvános (helyesebben közcélú) vezetékes telefon szolgáltatásukat a mai napig nemvezették be kereskedelmi jelleggel, mert mint állítják, nem éri meg (valójában nem tudják megoldani..) ;-DDD Egyébként hírhedetten rossz ISP-k!!! Nézd meg a HDSNET-es topikot, hátha erre az ügyre is találsz anyagot bőven: http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9040322&la=73525870
Egy felfedező-megoldási javaslatom lenne: valamilyen ismrerőstől szerezz kölcsönbe egy PAp2-t és külön pl. D/Link 604/es router-t, és azzal próbázd meg 2-3 napig yt a konfiget írtam mert ezt hazsnálom így némileg etalonnak tekinthetem]...
A kimenő RTP portokat meg lehet próbázni "eltekerni" - nálam (azza ahol rossz a mai napig) ez nem vált be, így nem tudok érdemi ötletekkel szolgálni, mennyire, taslán jó szó ide az "érzéssel", illetve "ráérzésre" jelzők ;-)
IDŐSZERVER
Javallom az ntp.metpress.hu beállítását, nekem tökéletesen bevállt és mégis csak magyar (nem csak domain-ilag, de fizikailag), azaz elvileg védettebb..
Hát EZTET nem is csodálom: ez helyi 7 jegyű Invitel szám, ami nem ingyenes a NeophoneX-ről ;-) De mintha a T-Com rövid szám listájában az Invitel és tán az EuroWeb 12cd számai ingyeneseknek szerepelnének tőlük is... Az valóban érdekes, és most tűnt csak fel (szégyellem is!), hogy saját 21-es számblokkjukban nem tartanak fent ügyfélszolgálati számot, pedig szvsz. az Eht. e tekintetben rájuk is vonatkozik. Üdv! Robi.
Elismerem, nem voltam precíz: arra gondoltam, hogy nem akarnak feltöltöltögetni, és így csak a számlához kötést utáltam a Klip-nél. Sorry.
És az is előfordulhat, hogy ugyanabba a hibába estem, mint amit Z-nél kifogásoltam: az ÁSZF szerinti állapotot erőltettem a Klip-nél is.
Azonban azt fenntartom, hogy félhivatalos működési módokra nem lehet alapozni, ezért is b..tatom EuroWeb-éket, hogy vagy az ÁSZF-üket vagy a gyakorlatot úgy módosítsák, hogy azok köszönőviszonyban legyenek legalább egymással. Ezek szerint ugyanezt lehet kezdenem a T-nél is...
És ígérem, igyekszem minnél hamarabb a meglévő 2-3 szimpla Klip-es reg-em egyikéhez 21-es számot "veszek" és igyekszem tecsekolni, mennyivel megbízhatóbb mint a NeophoneX.
Mindkettőtöknek köszönöm a helyreigazítást, egyben azt is jelzem bántó vagy ártó szándék nékül, hogy ez azért még mindig egy NeophoneX topik és talán e szolgálatnak a megfelelő üzemét és használatát kéne propagáni errefelé - nem a Klip-et, még ha azt bizonyosan sokan is használják.
OPLAB-ot pedig szívesen látnánk már újra a "saját" topikjában is, szükség is lenne rá!
Ugyan ilyen routerem van, és sokáig állandó gondjaim voltak vele.
Mióta végre rávettem a fiacskámat (mert én igen laikus vagyok meg öreg), hogy tegyünk rá egy utolsó firmware-t, azóta (több hónapja) tökéletesen működik.
Javaslom tedd meg Te is.
A neo-t megjelenése óta használom, és igen elégedett vagyok vele.
A másik tel.porton, meg az iphone-t használom, az még olcsóbb belföldre ( 3 ruppó)
nem tudom hogy router mögött vagyok e a szolgáltató részéről , switch biztos van a házban az optika és a utp közöt, meg még valami ami átalakítja a jeleket fényröl elektromosra meg vissza.
dehát az egész net routereken megy keresztül biztos akad még a routerem előtt is , de nem értek ehez ennyire.
a többi kérdésedre meg az előző hozzászolásban válaszoltam
z967, a neós számomat ismerik (bár változott mikor 21 es lett, ez még nem olyan jó indok)
de olcsóbb is a percdíj ahova telefonálok 6,60 és 4,40.... most néztem meg ez már nem is érvényes
5,20 lett a belföldi, ahova én telefonálok külföldre az is 5,20 (most már mindegy mikor telefonálok és hova
bár eddig se kellett visszafogni magam a költségek miatt )
amióta voip -ot használok a neo-t , nekem nem volt vele sem számlázási sem minőségi gondom , mig meg nem szoktuk hogy nem sistereg álandóan hallóztunk hogy nem-e szakadt meg :-)
a két porton két telefon van , mert utáltam hallani hogy üvölti anyám hogy TELEFON , sokszor úgy hogy közben már felvettem a kagylót és azon keresztűl bele a fülembe és a haverébe. akár hol vagyok a kaputelefonhoz is ő ér oda előbb , akkor is ha épp alszik, úgyhogy én ahoz már oda se megyek, mert még elüt miközben rohan :-)
úgyhogy most mindenki foglalkozhat a saját vonalával
k2laci , az új tarifa táblázatban is ingyenesnek írja a kék és zőld számokat
a szolgáltatás működik , tegnap pl. reggel indítottam újra és du 6 kor még működött
mikimaus , nem lehetetlen hogy a szolgáltató a probléma , most váltottam tvnetwork -ről digi -re és mintha a régi szolgáltatóval nem lett volna ez a gond, de erre nem esküdnék meg.
mindkettő szolgáltatott telefont is (nem nekem)
a két vonal külön poton van 5060 és 5061 de a reg -nek nem találtam port beállítást csak a két vonalnak
a sip menü alatt van olyan hogy "rtp port min 16384 ; rtp port max 16482"
"Amúgy a T-Klip-re én azért vagyok begőzölve, mert csak akkor ad befelé elérést (21-es MSN-t), ha korlátlanul ráengeded a telefonszámládra a KLIP-es forgalmad díjazását - és így is van elég bajom a T-Com számlázásával..."
Lassan írom, hogy jól lehessen érteni: semmilyen szerződéses kapcsolatban nem vagyok a T-csoporttal (értsd, nincs vezetékes telefonom, internetem, mobilom, tévém tőlük)!!! Mégis van 2 aktív Klip számom, hitelkártyáról feltöltve.
Másrészt, ha Neo-ék nem nyúlják le az egyenlegem, és lehet hívni a lejárat után is, akkor hova tűnt kb. ezer Ft-os egyenlegem, és miért nem lehet külső hálózatból hívni a számom.
A továbbiakban csak idézni tudnám az előttem szólót.
Kiváló tiszteletem:
z
Amúgy a T-Klip-re én azért vagyok begőzölve, mert csak akkor ad befelé elérést (21-es MSN-t), ha korlátlanul ráengeded a telefonszámládra a KLIP-es forgalmad díjazását - és így is van elég bajom a T-Com számlázásával... A feltöltögetés pedig épp a T-Klip-nél kurva szigorú!
Hát nem így van. Befizetsz egyszer 500 forintot, semmilyen telefonszámlához kötés nem kell, és a májusban lejárt egy év után még mindig jön a forgalom befelé. Más kérdés, hogy nem ment a feltörpögető rendszerük hónapokon át, mert elfelejtették átállítani az OTTAPÖTTY átalakított rendszeréhez. Nekem ugyan nincs 50 számom, csak kb. 5-6, az is kihelyezve másokhoz.