Engem megvettek! Minden 3. vagy 4. modell Csepel vagy Rába. Hol kell aláírni? Már csak azért is tetszik a dolog, mert a korábban Lengyel és Cseh sorozatból megvett kb. 50+ darab modellel nem lesz nagy az átfedés. Csak tényleg így legyen! :D
Egy fokkal jobb, de a végeredmény ugyanaz. Nem azért nem láthatja a nagy közönség mert összetörték / kidobták, hanem mert ellopták. Ezeknek a modelleknek a megőrzéséről a gyár vezetőségének gondoskodnia kellett volna. Át lehetett volna adni a közlekedési múzeumnak.
Ez mondjuk a gyári múzeum esetében pont nem igaz, hogy megsemmisítették, vagy kidobták volna őket. Szabad préda lett.
A megszűnéskor több Ikarus-os ismerőst (a kerület lakosainak nagy része ott dolgozott és én is a Margit utcai gyártól pár száz méterre lakom) és a (szintén Ikarus-ban dolgozó) nagybátyámat is kértem, hogy szerezzen belőlük, de pillanatok alatt széthordták őket. Én is ismerek olyan egykori dolgozót, akinél van három darab modell.
És ezeket a nagy értékű ipartörténeti műkincseket az Ikarus bezárásakor javarészt megsemmisítették/szemétredobálták. Ez jellemző annak a kornak a fejetlenségére. Én ismerek innen valakit akinél van még néhány darab eredeti Ikarus modell.
Nincs, és jobb ha nem is álmodozunk róla. A realitás maximum egy 1:43-as ÁMG pótkocsiról enged álmodozni, amivel ki lehetne egészíteni a meglévö 620-asokat. De az is csak az álom kategória.
Érdekes az utóbbi pár sorozatnál a Deag hozzáállása, régen ami nem ment el a következő szám megjelenéséig, azt beszedték, amikor jött az új. Mostanában pedig - ahogy írod - 3 lapszámmal korábbiak mellé kerül a friss. Ez a módszer szerintem célravezetőbb, viszont aggasztó, mert ezek szerint nem nagyon fogynak. (Vagy az Ikarusokból kiindulva túlszámolták magukat, és mégsem lett akkora őrület a Rába vontatón kívül?)
...meg még a sorozat legelső Rábája és a csatonatisztítós Csepel is! Épp ma délután láttam mindhármat kitéve az újságosomnál. Ott porosodnak nála, kifüggesztve. Nem vicc...
Az első gumiütközőkkel mi volt a megoldás? Próbálom azt az egy képedet értelmezni, de nem jövök rá, viszont engem is zavar (bár még nem tartok ott az összeszereléssel)
Van egy hibája, de nem a munkádnak, hanem magának a modellnek, pontosabban a mintának vett és megőrzött BKV-s 260-nak, amiről mintázták. A régi BKV matricás járművek, tehát rendszerváltás előtt nem rendelkeztek a homlokfalra szerelt holt tér tükörrel, de a jobb oldali tükörtartón már megjelent a kiegészítő "gömb" tükör a 80-as évek első felében. A hűtőrács sem autentikus, de azt még meg lehet magyarázni. Még egyszer mondom nem a te munkádnál, hanem a minta darab megmaradt 260-nál.