Keresés

Részletes keresés

Vgyuri Creative Commons License 2009.11.28 0 0 36

"én ezt nem az SST/Atlantisz verzió cáfolatának szántam". Mármint a kötelékrepülést.

 

Az áthaladási ismétlési időt igen, de az 10 perc alatt tisztázódott, amikor én is be tudtam adni a helyi koordinátát a default egyenlítői helyett.

 

Vége :-)

Előzmény: vzsolo (35)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.27 0 0 35
"mert az SST (?) és az Atalantisz akkor éppen párban repült, még nem jelenti azt, hogy ufó nem repülhet párban" - persze, hogy nem jelenti azt. És nem is írt ilyet senki.
"én ezt nem az SST/Atlantisz verzió cáfolatának szántam. Ti azzal is foglalkoztatok, én nem" - nem? Tényleg? Pedig meg mernék rá esküdni, hogy a #19-es hozzászólásodban - amit az enyémre reagálva írtál - pontosan ugyanazzal foglalkozol mint mi, nevezetesen az ISS-sel, és épp azt ecsetelgeted, hogy az miért nem lehet az ISS, meg ugye van még más is.
Na, akkor részemről is vége.
Előzmény: Vgyuri (34)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.27 0 0 34

"attól, hogy még mindíg együtt vannk, még lehetnének ufók" - igen, olyan UFO-k, amik kétszer is pont abban az időben járnak, pont azon a helyen, ahol az ISS, és véletlenül pont ők is ketten vannak, mint az ISS és az Atlantis.

 

Ha az én általam mondottakhoz hozzáteszed azt amit te szerettél volna hallani, úgy könnyű jól mulatni :-) 

 

De én csak azt mondtam, hogy a párban járástól még lehetnének ufók, de a ciklikus visszatéréstől már nem. Azért, mert az SST és az Atalantisz akkor éppen párban repült, még nem jelenti azt, hogy ufó nem repülhet párban. Hiába akarod belemagyarázni, én ezt nem az SST/Atlantisz verzió cáfolatának szántam. Ti azzal is foglalkoztatok, én nem - ez legyen az én jogom :-)

 

Ezzel részemről a témát befejeztem.

Előzmény: vzsolo (31)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.27 0 0 33
Bocsánatot kívánok!
Correction:
PETYUS: 2 mozgó fénypontot láttam, szerintem számomra UFO.
Előzmény: PETYUS (32)
PETYUS Creative Commons License 2009.11.27 0 0 32
> PETYUS: 2 mozgó fénypontot láttam, szerintem UFO.

Nem _szerintem_, hanem tényszerűen UFO volt, mivel látszólag repült, és általam nem volt beazonosítva akkor még. (Számomra ufo volt.) Miután kiderült hogy micsoda valójában, akkor megszűnt ufo lenni.
A zöldeket ne keverjük bele, róluk szó sem volt.
Előzmény: vzsolo (29)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.27 0 0 31
Ez már sajnos a "sírva röhögés" kategóriájába tartozik, ami nem probléma, mert én legalább jót mulatok. :D
"attól, hogy még mindíg együtt vannk, még lehetnének ufók" - igen, olyan UFO-k, amik kétszer is pont abban az időben járnak, pont azon a helyen, ahol az ISS, és véletlenül pont ők is ketten vannak, mint az ISS és az Atlantis. Végülis ez elég hihető. XD
"az ufók nem szoktak 1-2 óránként szabályos időkben visszajönni" - mondd már meg légyszíves, hogy az UFO-k mit szoktak csinálni!
"Én csak a kötelékrepüléssel foglalkoztam." - változatlanul ezzel van a probléma, ugyanis ez az általad kétségesnek vélt kötelékrepülés a fentebb (és már korábban többször) ismertetett összefüggések alapján az ISS és az Atlantis számlájára írható. Én nem en block A "kötelékrepülésekre" mondtam azt, hogy nem lehetnek UFO-k, hanem erre az egyre , hisz beazonosítottuk , hogy kik hajtották végre.
Előzmény: Vgyuri (30)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.27 0 0 30

Megpróbálom én is lassan írni, hogy megértsd. Te a 17-es hozzászólásban azt írtad, hogy "most is együtt vannak, tehát nem ufók". Én meg azt mondtam, hogy "attól, hogy még mindíg együtt vannk, még lehetnének ufók". Semmi többet: azt már te olvasod bele, hogy szerintem nem az ISS, nem az Atlantisz, hanem éppen hogy UFÓ.

 

Mintha a következő mondatban nem éppen én hoznám fel az ufósággal ellentétes saját érveimet, ami szintén igaz általában, hogy az ufók nem szoktak 1-2 óránként szabályos időkben visszajönni. Azok a földkörüli pályán keringő objektumok, amik közzé az ISS is tartozik.

 

Azzal, hogy ez az ISS, más gondjaim voltak, én hosszabb követési ciklusra emlékeztem, de ez tisztázódott, amit rögtön el is ismertem, mihelyt én is be tudtam állítani az ISS táblázatot. Attól még, hogy én nem vettem észre, hogy a 15(?)-ben szereplő itt egy link, és nem kell a saját linkemet keresni az ellenőrzésre, még nem mondtam azt, hogy ez nem az ISS, hanem ufó. Én csak a kötelékrepüléssel foglalkoztam.

Előzmény: vzsolo (29)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.27 0 0 29
Lassan írom, hogy megértsd.
"egyetlen téves kitételére válaszoltam, miszerint a kötelékrepülés nem egyeztethető össze az ufósággal" - ilyenről szó sem volt sehol, ez csak a Te kényszerképzeted.
Ha csak a #17-es hsz-t nézed, és elkerüli a figyelmed, hogy azt PETYUS #13-as hsz-ára írtam, ill. a benne lévő "is" szócska, ami arra utal, hogy a benne foglaltak nem egyedüli érvek, hanem egy rendszer részét képezik - melyek az előtte lévő hsz-okban találhatóak -, akkor úgy gondolhatod, hogy igazad van, de mivel a figyelmetlenséged/értetlenséged okán téves következtetést vontál le, ezért inkább úgy tűnik, hogy itt Te vagy az egyedüli, aki nem megfelelően csoportosítja a gondolatait.
Leegyszerűsítem a párbeszédet, hátha úgy könnyebb:
PETYUS: 2 mozgó fénypontot láttam, szerintem UFO.
Én: Abban az időben jön az ISS, nem az volt?
RZoli86: De, az egyik az ISS a másik az Atlantis.
Én: Megnéztem ISMÉT (abban az időpontban, amikor a második érkezése volt esedékes), és most IS ketten voltak, tehát ez valóban az ISS és az Atlantis volt, nem pedig ilyen kis zöld életformák egy másik galaxisból.
Neked ebből csak a #17-es hsz-omat sikerült meglátnod, ami önmagában valóban nem állná meg a helyét, ha ez lenne a tartalma:
"Két mozgó fénypont nem lehet UFO."
De hála Istennek nem ezt írtam, bármennyire is ezt szeretnéd bebizonyítani, figyelmen kívül hagyva a benne lévő utalást, ill. a megelőző párbeszédet.
Nyelvtan óra vége. Szövegértés 1-es.
Előzmény: Vgyuri (28)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.27 0 0 28

Nem kell magyarázni, nem kell letámadni, aki nem a te szád íze szerint csoportosítja a gondolatait. Én egyetlen egyetlen hozzászólás egyetlen téves kitételére válaszoltam, miszerint a kötelékrepülés nem egyeztethető össze az ufósággal. Attól még, hogy a mostani észlelés nem lett (sokáig) ufó, ez még fennáll.

 

Vagy tilos egyetlen tévedésre reagálni, csak akadémikusi székfoglalókkal szabad előállni. Ha megnézed az "UFO-król komolyan" topicot, láthatod, hogy éppen nem az ufó-ligát képviselem.  Ettől még a konkrét tévedést inkább én javítsam ki, mint az ufó-hívők. 

Előzmény: vzsolo (27)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.26 0 0 27
"Pntosan feltüntettem, hogy melyik hozzászólásban levő érvre válaszolok" - igen, ezzel van a probléma, mert még mindig nem érted, hogy összességében kellene nézned a párbeszédet, és akkor rájöhetnél, hogy miről volt szó, és mit értettél félre. Nevetséges, hogy egy ilyen nyilvánvaló dolgot eddig kell magyaráznom, mert valamilyen okból egy kiragadott részletbe kötsz bele, ahelyett, hogy elolvasnád a hozzászólásokat 13-tól 17-ig. Én többet már nem tudok tenni annak érdekében, hogy megértsd, ezért ezennel le is zárom a témát.
Szevasz!
Előzmény: Vgyuri (26)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.26 0 0 26

Pntosan feltüntettem, hogy melyik hozzászólásban levő érvre válaszolok, nem pedig eldöntöm a vitát azzal, hogy de bizony az ufó volt. Az ISS-el kapcsolatos (alaptalan) aggodalmam ellenére azt mondtam, hogy valami poláris pályán keringő műhódféle.

 

gyanítom olyan helyen, ahol a Föld görbületétől, ill. a Nap fényétől nem látszik.

 

Ez nem lehet igaz 17-18 órára, amiben nappali és éjszakai  időszakok is vannak, mint ahogy a kiírt átrepülések között is vannak délidöre esők. Még valami pályaszögből eredő dolognak is lenni kell.

 

 

Előzmény: vzsolo (25)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.26 0 0 25
"Az "attól" a konkrét előzményre utalt, tehát hogy két izé ment kötelékben." - A konkrét előzmény egy beszélgetés, amiből te kiemeltél egy hozzászólást. Esetleg, ha elolvasnád az előzményeket, akkor rájönnél, hogy miről volt szó. Segítek, ha nem megy.
Tegnap szétvált az ISS és az Atlantis.
A Heavens-above szerint 16:40-kor kellett először érkeznie az ISS-nek, és ekkor - micsoda véletlen - látható volt két egymáshoz közel mozgó fénypont.
A következő érkezés 18:15-kor volt esedékes, és "érdekes módon" ekkor is látható volt két mozgó fénypont.
Ez tényleg ennyire bonyolult?
"A nap többi részén merre jár az ISS?" - gyanítom olyan helyen, ahol a Föld görbületétől, ill. a Nap fényétől nem látszik.
Előzmény: Vgyuri (24)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.26 0 0 24

Az "attól" a konkrét előzményre utalt, tehát hogy két izé ment kötelékben. Attól még lehetne UFO.

 

A napi kétszeri átvonulás valószínüleg csak az egyenlítőre vonatkozik, nálunk a táblázatban napi 5 sor van. De miért egy 5-6 órás tartományban? A nap többi részén merre jár az ISS?

 

Előzmény: vzsolo (20)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.26 0 0 23
Közbe eszembe jutott, hogy a koordinátamegadást nem találtam meg, de az URL sorban átírtam a számszerű értékekekt, meg a Loc-részt. Az időben meg a Next-prev fülekkel lehet mászkálni. De pillanatnyilag tetülassú :-(
Előzmény: Vgyuri (22)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.26 0 0 22
Már használtam, ezért is tettem be a linkjét. Viszont most nem találom a hely és időpont beadáshoz szükséges ablakot, ezért nem tudtam pl. visszanézni tegnapra :-(
Előzmény: SG83 (21)
SG83 Creative Commons License 2009.11.26 0 0 21
Aki nem hiszi, hogy az ISS volt, menjen fel a www.heavens-above.com-ra, jelölje be a tartózkodási helyecskéjét, és tájékozódjon! Szerintem nem olyan nehéz...
vzsolo Creative Commons License 2009.11.26 0 0 20
"Attól még lehetne" - hogy lehetne már UFO, mikor beazonosítottuk, hogy az ISS volt?
"(...) az már nem ufókra jellemző" - az UFO-kra az jellemző, hogy repülnek, és nincsenek azonosítva.
"De az ISS naponta 2x látható egy helyen" - ma pl. nálam csak 1x volt látható, ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem a Guienai-öbölben lakom.
"tehát ami egy-két óra múlva újra visszajön, az nem lehet az ISS" - tegnap 16:40-kor, és 18:15-kor jött...
Előzmény: Vgyuri (19)
Vgyuri Creative Commons License 2009.11.26 0 0 19

Attól még lehetne viszontde ha szabályos időnként újra és újra visszatér, az már nem ufókra jellemző.

 

De az ISS naponta 2x látható egy helyen, tehát ami fél-egy óra múlva újra visszajön, tehát ami egy-két óra múlva újra visszajön, az nem lehet az ISS. hanem valamilyen sarki pályán repülő műhód. Pl. ilyenek lennének a GPS műholdak, de azok nagyon távoli pályán keringenek (20 000 km) szabad szemmel nemigen látszanak. De van még más is.

Előzmény: vzsolo (17)
PETYUS Creative Commons License 2009.11.25 0 0 18
Úgy tűnik, hogy pedig de.
Előzmény: vzsolo (14)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.25 0 0 17
Most is együtt voltak, tehát nem UFO-t láttál. :)
Előzmény: PETYUS (13)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.25 0 0 16
Ó, de kár, hogy lemaradtam róla! Kíváncsi vagyok negyed óra múlva hogyan fog látszódni.
Előzmény: RZoli86 (15)
RZoli86 Creative Commons License 2009.11.25 0 0 15
A fényes az ISS, a halvány az Atlantis lehetett, pont ma váltak szét.

http://www.nasa.gov/mission_pages/shuttle/main/index.html
Előzmény: vzsolo (14)
vzsolo Creative Commons License 2009.11.25 0 0 14
Biztos nem az ISS volt?
Előzmény: PETYUS (13)
PETYUS Creative Commons License 2009.11.25 0 0 13
Ma (2009.11.25) kb. 16:40-16:42 között Szekszárdon láttam olyat, hogy nyugatról kelet felé kb. 100 fok irányban (tehát egy kicsit kelet-délkelet felé) haladt az égen egy fényes pont (kb. mint a Vénusz legfényesebb napjaiban) és mögötte kb. 2-3 fok látszó szögtávolságban de fix távolságra lemaradva egy halványabb pont. Semmi színesség, semmi villogás, semmi hallható hangjelenség. Nem tudom, mi lehetett.
Kb. itt álltam, és majdnem a zenitben láttam áthaladni fölöttem a pontokat, attól egy picit északra. Elég gyorsan haladtak, gyorsabban, mint ahogy a mesterséges holdak látszanak mozogni.
Vgyuri Creative Commons License 2007.12.02 0 0 12

Amit én láttam, az kb. 3 tranzisztort, 5-6 diódát és ellenállást, meg kondenzátort. A legnagyobb "érték" az angol nyelvű felirat volt. Megnéztem volna viszont az akkumulátorát és az antennáját (a leoldást úgy oldották meg, hogy vettek 2-3 rádióadót irányérzékeny antennával, és amikor közel a metszéspontba értek: tűz), de az nem volt mellette :-(

 

 

Előzmény: Mr.MULDER (11)
Mr.MULDER Creative Commons License 2007.11.30 0 0 11
Mit tartalmazott a "maradvány"?
Előzmény: Törölt nick (9)
Vgyuri Creative Commons License 2007.11.25 0 0 10

 Nagy előszeretettel küldték felénk/fölénk a mocskos imprlistakapitalista országok.

 

Speciel 1957-re azt abbahagyták, a katasztrófák miatt túl rossz volt a PR-jük :-)

 

Legalábbis a propagandaballonokat abbahagyták, a felderítők helyét meg átvette az U-2.

 

De ez nem légkörben repülő valami volt, mert akkor csak távcsőméret kérdése lett volna, hogy látsszon belőle részlet. Én inkább ismeretlen kisbolygóra tippelek. Vasárnap volt, nappal, a csillagászok nem voltak a kukkernél, (pedig a debreceni obszervatórium napfizikai, azok nappal is dolgoznak.)

 

Előzmény: Törölt nick (9)
Törölt nick Creative Commons License 2007.11.24 0 0 9

De az Echo elött is voltak szép nagy lufik. Nagy előszeretettel küldték felénk/fölénk a mocskos imprlistakapitalista országok.

Ilyenről származó barometrikus leoldó maradványait fétisként tisztelték a mi szakmánk köreiben. persze mutogatni nem volt "egészséges".

Előzmény: Vgyuri (7)
Mr.MULDER Creative Commons License 2007.11.24 0 0 8
Ennek olyan 50 év titoktartási "szaga" van :-)
Előzmény: Vgyuri (7)
Vgyuri Creative Commons License 2007.11.17 0 0 7

Én is láttam UFO-t bebebe... :-)

 

És azt egész Debrecen látta, még a Hajdú-Bihari Napló is közölte, hogy a csillagászati obszervertórium igazgatója sem tudta megmondani, mi volt az. Lehetett volna műholdátvonulás (mert eltartott vagy 1 óráig). Csakhogy ez 1957 augusztusában volt, tehát az első szputnyik előtt.

 

Pár évvel később azt lehetett volna mondani, hogy Echo ballonhold, azok jó nagyok és fényesek voltak. (20 méter átmérőjű alufólia gömb, a rádióamatörök visszaverősdit játszottak vele.) Kézi távcsőben ez az UFO is csak egy fényes pötty volt.

 

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!